Befordítva [antikvár]

Előszó Az igazságszolgáltatási szervezet és személyzet rendszerbe állítása soha nem marad el. Enélkül természetesen nem lehet teljes a hatalom megragadása. Csakhogy a történelmi tapasztalatok szerint nem elég egyszer rendbe állítani, a politikai fegyelmezés folyamatos. Hol a személyzeti, hol az ideológiai, de legtöbbször a szervezeti szabályozás szolgálja a kontrol legjobb eszközét. Az 1950-es évek végétől a rendszerváltásig eltelt évtizedekben a politikai represszió változékony formákat öltött, de alapvonásai félreismerhetetlenek. A dokumentumok alapos szociológiai elemzése nem is csak hű képet ad az olvasónak a diktatúra természetéről, hanem, anélkül, hogy erre a szöveg utalna, segít megérteni a hatalomgyakorlás jelenlegi természetét. E mű az igazságszolgáltatás politikai megszállását széles kontextusban mutatja be: a szervezeti és eljárásjogi szabályozáson kívül a jogpolitikai határozatok, a társadalmi bíróságok és az ügyvédi tevékenység szabályozását előkészítő dokumentumok a politikai kontrol határozott, bár korántsem koherens rendszerét illusztrálják. A korszak legérdekesebb problémája a gazdaságirányítás változásának megjelenése a jogrendszerben. Hogyan lehetett a "társadalom tulajdoni érdekeit" védeni a korlátozott piaci reformok idején? Milyen ideológiai elemek maradtak stabilak a korszak egészében, mit jelentett az osztályszempontok számonkérése az ítélkezésben, milyen társadalomképpel rendelkezett a hatalom? Ezekre a kérdésekre elsősorban azért van szükségünk, mert a magyar hatalomgyakorlás tartós alapszerkezete rejlik a válaszok mögött. az igazságszolgáltatási terület szinte tükre annak a rengeteg lazaságnak, ami a társadalomban van" - mondja Kádár és jól olvassuk a könyvet, ha ezt tartjuk szem előtt. A polgári per, a bírósági szervezet, az ügyvédi szakma szabályozása a társadalom konfliktusainak kezelése a társadalom feletti kontroll hatékony rendszere. Az egész korszakon végig húzódik minden autoriter hatalomgyakorlás legfőbb problémája és egyben fegyvere a hatékonyság kikényszerítése. Az intézményi formák stabilitásához ragaszkodó kádárizmus is folyamatos reform-feszültségben tartotta az államapparátust. Állandóan lebegett mindenki fölött tudásának, rutinjainak központi megkérdőjelezése, új igényekkel helyettesítése és ezzel párhuzamosan az ideológiai-politikai tartalom merev stabilitása. Az elbizonytalanított jogalkalmazás ezekkel az eszközökkel B-listázások és fegyelmi eljárások nélkül is újra és újra betörhető volt. Az autonómiák megvonása és az ideológiai igények számonkérése jól illeszkedik az időszerűség, gyorsaság, hatékonyság követelményéhez. Ehhez képest az ítélkezés színvonala főként a társadalmi, poütikai tartalomnak megfelelő joggyakorlatot jelentette. Nehezen szálazható szét a bíráktól megkövetelt társadalomismeret, a társadalmi háttér feltárása és a hatalom politikai, ideológiai igénye. A poszt-kommunista jogalkalmazók zsigeri ellenállása a normaszövegen túli értelmezéssel szemben ebből a történelmi tapasztalatból is származik.