Bővebb ismertető
Az elmúlt években a büntető jogszabályok egyes rendelkezéseinek módosításával, kiegészítésével kapcsolatosan az elméleti és gyakorlati jogászok között számos vita zajlott le. A viták termékenyek és hasznosak voltak, mert hozzájárultak eljárásjogunk szocialista fejlődéséhez, iránymutatást és ösztönzést adtak a szükségessé váló módosítások kidolgozásához. A büntetőeljárási jogszabálynak éppen abban van a kiemelkedő jelentősége, hogy előmozdítja a büntető törvénykönyv rendelkezéseinek helyes alkalmazását, biztosítja a büntetőeljárás törvényességét, a bűntettek gyors és alapos felderítését. Felszabadulásunk óta a büntetőeljárással kapcsolatosan több jogszabály látott napvilágot. Ezek a jogszabályok bár csak részletszabályozásokat adtak, de hozzájárultak a szocialista állam érdekeit szolgáló alapelvek megvalósításához és eljárási jogunkban felfedezhető ellentmondások kiküszöböléséhez. Ezen túlmenően számos új jogintézménnyel gazdagították eljárási jogunkat. így az 1962. évi 8. sz. tvr. (Be.) bevezetése kötelezővé tette a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak, hogy eljárásuk során derítsék fel azokat az okokat és körülményeket, amelyek a bűntett elkövetését lehetővé tették vagy előmozdították. (Be. 13. §) Felvetődik a kérdés, hogy a többszöri módosítás nem bontotta-e meg büntetőeljárási jogunk egységét, annál is inkább, mert a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1966. évi 16. sz. törvényerejű rendelete további módosításokról, illetve kiegészítésekről rendelkezik. A kérdésre véleményünk szerint nemmel kell válaszolni. A szocialista jogrendszer valamennyi jogterületének ugyanis az az általános jellemzője, hogy messzemenően törekszik egységes, közérthető szabályozásra, melyet elsősorban megfelelő kodifikálás révén tart megvalósíthatónak. Ez a törekvés hazai viszonylatban is egyre határozottabban ismerhető fel. Ennek volt az egyenes következménye jogalkotásunk tervszerű, céltudatos fejlesztése, az olyan kódexek megteremtése, mint a Ptk., Btk. stb. Ilyen megfontolások alapján született az 1962. évi 8. sz. tvr. (Be.) is a büntetőeljárásról. E törvénynek egyik legfontosabb célkitűzése az általános indokolás szerint az volt, hogy a szocializmus építésében való előrehaladásunk jelentőségét felismerve még fokozottabban bástyázza körül a szocialista törvényességet. Kétségtelen tény, hogy az 1962. évi 8. sz. tvr. (Be.) rendelkezései hatálybalépése óta eltelt közel 4 esztendő alatt - túlnyomó többségét tekintve - kiállták a gyakorlat próbáját, bár az is bizonyos, hogy egyes rendelkezéseinek végrehajtása a gyakorlat számára nemegyszer nehézséget, sőt mindmáig a teljes megoldás hiányát jelentő problémákat okozott.
szülész- nőgyógyász
1943-ban születtem Kolozsváron, 1969-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szereztem diplomát, 1973-ban szülészet-nőgyógyászatból szakvizsgáztam. 1969-től a Szentesi Megyei Kórház, később Területi Kórház szülészeti osztályán dolgoztam, osztályvezető helyettesként vonultam nyugdíjba. Fő tevékenységi területem a nyílt és laparoszkópos szülészeti és nőgyógyászati műtétek voltak. Gyakorló orvosi tevékenységem mellett érdeklődésem az orvostörténet, ezen belül a szülészet-nőgyógyászat története felé irányult. 1987 óta több mint 50 orvostörténeti dolgozatom jelent meg lektorált folyóiratokban (Orvosi Hetilap, Magyar Nőorvosok Lapja, Lege Artis Medicinae), ennek több mint fele a császármetszés kultúrtörténetének témakörében. Orvostörténeti munkásságomat 2014-ben Markusovszky-díjjal honorálták. Az 1997-ben megjelent, A császármetszés története és ikonográfiája című rövid tanulmányom hiánypótló volt, azóta is hivatkozási alapnak számít a magyar orvostörténeti irodalomban. A császármetszés kultúrtörténete című, most megjelenő könyvem széles kitekintést nyújt a témában az ókori irodalomtól a műtét modern irodalmi és képzőművészeti megjelenítéséig. A könyv nem szakkönyv, a művelt laikus olvasóközönség számára is élvezhető formában íródott.