Bűnmegelőzés-alapú társadalom [antikvár]

ELŐSZÓ Mostanság mind nagyobb médiafelületet kap a bűnmegelőzés, következésképpen egyre inkább a közbeszéd tárgya is; kétségtelen, hogy a 21. században erősen felértékelődik a prevenció szerepe. A probléma persze nem új keletű, mert ahogy a bűn, a bűnözés egyidős az emberiséggel, úgy a bűnmegelőzés is - fogalma már a sumer kultúrákban megjelenik (az antik jogrendszerekben pedig tételesen is), illetve maga Seneca1 ugyancsak erősen hangsúlyozta a prevenció fontosságát. Aztán koronként változott a bűnözéssel szembeni fellépés jellege, olykor a megtorlás, az elrettentés, az állam kíméletlen büntetőjogi igénye, illetve hatalma került előtérbe, máskor a nevelés, a reintegráció és reszocializáció (rehabilitáció), vagy - érdekes módon a kezdetekben - a büntetés mellőzése, legújabban pedig a helyreállító igazságszolgáltatást tekintik az üdvözítő megoldásnak a bűnmegelőzésben. A posztmodern társadalmak napjainkban szembesülnek a globalizáció gerjesztette kriminalitással, amely a harmadik évezred legnagyobb kihívása, és ráadásul a bűnözés ellen bevetett büntetőjogi eszközök teljességgel hatástalanok. Holott a múlt század utolsó harmadában már látszott, hogy a jóié-ti-gondoskodó állam illúziója szertefoszlott, de agóniájában egyszerűen nem figyelt a szakemberekre, pedig Nils Christie2 idejekorán, 1978-ban felismerte, hogy a büntetőpolitika nem