Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei [antikvár]

A nyugati hatalmak és a Szovjetunió háborús szövetségének mintegy folyamányaként 1944-1945-ben Európa több országában koalíciós kormány alakult. Ezek a nyugati és keleti orientáltságú pártokat egyaránt magukba foglaló koalíciók, a nagyhatalmak közötti növekvő ellentétek következtében 1947-1948 folyamán - különböző előjellel és dominanciával - sorra felbomlottak.Ez játszódott le - sajátos formában: a koalíció látszat szerinti fenntartását erőltetve - Magyarországon is. Az 1944 őszén, a moszkvai fegyverszüneti tárgyalások során megalapozott koalíciós kormányzás buktatói: a megelőlegezett és mindenáron érvényesíteni kívánt kommunista majoritás következményei 1947 tavaszára már látványosan megmutatkoztak. Az ország - a kezdettől fogva jelentkező politikai, gazdasági zavarokon túl - súlyos erkölcsi válság felé sodródott. Része volt ebben természetesen a vesztes oldalán, megélt, de igazából nem vállalt háborúnak, de még inkább annak, hogy a régi rendszer - a nemzet jobbik fele által régóta kívánt - összeomlása, felszámolása, az új demokratikusnak mondott berendezkedés, a Szovjetunió szigorú, minden kérdezést döntő módon befolyásoló ellenőrzése mellett, nem egészen a megálmodott módon zajlott le, egyáltalán annak, hogy az újabb katonai megszállást - annak rettenetes velejáróival, következményeivel együtt - felszabadulásnak kellett mondani és dicsőíteni. Sértette a lakosság igazságérzetét, hogy egy méltányosan megállapított jóvátétel megfizettetése helyett az ország gátlástalan kifosztása folyt, hogy a hadifoglyok és az elhurcolt polgári személyek évekig nem térhettek haza, sorsukról is alig lehetett tudni, hogy a zsidó lakosság ellen folytatott politika szörnyű következményeinek lelkiismereti terhe után belekényszerült a magyar társadalom a német lakosság - felfogásától, józan ítéletétől idegen - telepítésbe, hogy a szomszéd országoktól - elsősorban Csehszlovákiából - a magyar lakosság tömegesen menekülésre, majd áttelepülésre kényszerült, s mindez ellen az ország vezetői nem tehettek semmit, hogy az ekkor már kialakult új békeszerződés megalkotói, az emberi jogok védelmének folyamatos hangoztatása mellett nemcsak nem vették figyelembe az ország és a magyar nép méltányos igényeit, de még a trianonhoz képest is csonkították az ország területét, nem gondoskodtak a szomszédos országok határai közé került magyar lakosság emberi, kisebbségi jogainak védelméről. Roncsolta az ország közállapotait továbbá az, hogy az 1945. évi választásokon abszolút többséget nyert kisgazdapárt nem érvényesíthette politikai akaratát, sőt tűrnie kellett, hogy a vele forma szerint koalícióban lévő munkáspártok - kitüntetetten a kommunista párt - a szovjet jelenlétre támaszkodva fokozatos visszavonulásra kényszerítették. Ezt szolgálta az a politikai hadjárat is, amelyet a köztársaság elleni összeesküvési ügyhöz kapcsoltan - a szovjet hatóságok közvetlen közreműködésével - indítottak a kisgazdapárt - és a magyar nemzeti érdekek védelmére képes és eltökélt vezető személyiségek ellen. Többek letartóztatását, elítélését, a Szovjetunióba történt elhurcolását, végül a miniszterelnöknek, majd a Nemzetgyűlés elnökének, több politikusnak, diplomatának az ország elhagyására kényszerülését eredményező politikai háború már nemcsak a vezető pozíciók, a hatalom meghódítását, hanem tudatosan vagy anélkül a magyar nemzeti önérzet megtörését is szolgálta, egy olyan lélektani légkör kialakulását, amelyben a magyarság saját maga számára is gyanússá vált bármely nemzeti gondolat felmerülése esetén.