Együttműködés a harmadik szektorral [antikvár]

Részlet : "Együttműködés a harmadik szektorral Előszó Az az intézményrendszer, amelyről e tanulmányban szó lesz, sajátosan európai eszmerendszeren nyugszik. Ám ahhoz, hogy ezen intézményrendszer mai alakulatait értő módon követhessük, nem szabad szem elől téveszteni az alapjául szolgáló eszmetörténeti alakváltozásokat, s legalább néhány szempillantás erejéig fel kell villantanunk a civil társadalom európai eszmetörténetét. Ez a fogalom ugyanis meglehetősen későn, valamikor a 18. század derekán nyerte el mai változatát, legkifejezőbb formában talán akkor, amikor August Ludwig von Sloezer (1794) szembeállította egymással a hatalommal rendelkező (societas civilis cum imperio) és a hatalom nélküli (societas civilis sine imperio) civil társadalmakat. Ez a szembeállítás az, amelynek eszmei és gyakorlati következményeivel az Európai Unió intézményei és polgárai mind a mai napig birkóznak. A polgári - vagy a latin kifejezés magyar átvételével: civil - társadalom európai eszménye Arisztotelészig vezethető vissza, aki a városállam (polis) fogalmát alkotmánnyal (politeia) rendelkező, független közösségként határozza meg, s ezt röviden politikai közösségnek (koinonia politiké) nevezi. Arisztotelész számára a polgárok politikai közössége elválaszthatatlan volt az athéni városállamtól, az egyiket a másik határozta meg. Ez a városállam a polgárok politikai közösségéből állt ugyan, ám még természetes módon épült a városállamban élő családi közösségekre. A „politikos" szó latin megfelelője a „civitas", amelyből Cicero a polgári társadalom (societas civilis) elnevezést megalkotta. A kereszténység elterjedésével azonban egy másik hagyomány is teret hódított Európában, mely szerint az államot alkotó polgári társadalom a világi hatalom hatáskörébe tartozik, szemben az egyházi hatalom hatáskörébe tartozó vallási közösséggel, a hívők szent gyülekezetével. Az evilági (lex terrená) és a túlvilági (lex aeterna) hatalmak határterületén azonban olyan feszültség keletkezett, amely Európa kettészakadásához, reformációhoz és ellenreformációhoz, s évszázados polgárháborúhoz vezetett. A klasszikus arisztoteliánus és a középkori keresztény tradíciók metszéspontjában a modern társadalomtudományos gondolkodás zseniális megalapozója, Thomas Hobbes áll. Hobbes a reformáció véres eseményeiből okulva az államot nem volt hajlandó sem a család mintáját követő természetes képződménynek, sem pedig a keresztény Isten rendelésének tekinteni (Leviathan, 1651).1 Hobbes az állam mintájára szerződéses úton létesülő, jogi személyként működő, ám az állam kizárólagosságával szemben álló polgári „masinériák" - ma azt mondanánk: polgári jogi társulások - létjogosultságát alapozta meg. John Locke már nem az állam szuverenitásának, hanem az egyházközségek autonómiájának igazolására használta fel ezt az elméletet." ' Hobbes szerint az állam (commonwealth) szerződés útján létesülő emberi műalkotás - alkotmány a szó eredeti érielmében. Olyan többdimenziós szerkezet (machina muchinarum), amely állam keretei között élő, ám az állami szervektől függetlenül tevékenykedő polgári társadalmat teremt. 2 Letter on Religious Tolerance (Levél a vallási türelemről), 1689. A gondolat radikális következményeit egyfelől Adam Ferguson fejtette ki, aki az állam masinériájának kialakulása helyeit a civil társadalom önálló fejlődéstörténetéről (Essay on the History of Civil Society, 1767) értekezett, másfelöl Thomas Paine, aki az egyén természetes jogaira hivatkozva követelte vissza Hobbes államától a társadalomszervezés jogát (The Rights of Men - Az ember joga, 1776)."