Finanszírozás és gazdálkodás a felsőoktatásban [antikvár]

Szerkesztői előszó Finanszírozás és gazdálkodás a felsőoktatásban: sokat ígérő cím, amely felkelti a várakozásokat egy olyan területen, amelyről laikusok, szakértők és politikusok egyaránt tudják, hogy az elmúlt 15 év magyar átalakulásának sok megoldatlan problémáját rejti. Nem pusztán reklámfogásról van azonban szó, hiszen a hasonló típusú könyvekért általában amúgy sem rohamozzák meg a vásárlók a könyvesboltokat. A kötet szerzői valóban úgy gondolják, hogy az indító felsorolásban megjelölt rétegek mindegyikének mondhat fontos dolgokat a könyvben szereplő négy tanulmány. Lehet, hogy a laikusokat kissé visszariasztja a tudományos előadásmód, a nagyszabású jegyzetapparátus. Rájuk - és mondjuk meg őszintén: a politikus olvasókra - gondolva kezdjük a kötetet egy olyan fejezettel, amelyik némileg olvasmányosabban előlegezi meg a másik három tanulmány nagy témáit. Ezek a témák: a felsőoktatás finanszírozása, a hallgatói támogatások rendszere és az intézményi gazdálkodás megoldási módozatai. Reméljük tehát, hogy nem „csak egy szakkönyvet" adunk most közre belső szakértői használatra, hanem minden érdeklődő olvasó számára gondolkodásra ösztönző, néhol provokatív, de minden pontjában objektivitásra törekvő és javaslatokat is tartalmazó olvasmánnyal gazdagítjuk a - valljuk be - nem túlságosan gazdag magyar szakirodalmat. A tanulmánykötet nem valamiféle hirtelen ötlet alapján keletkezett. A magyar felsőoktatás finanszírozásának problémáiról már szó esett az 1993-as felsőoktatási törvény előkészítésekor, a közvélemény is tudomást szerzett róla az 1996-os stabilitási csomag kapcsán, majd a 2000. évi felsőoktatási integráció hozta megint a közvélemény elé ezeket a kérdéseket. Miközben tehát a felsőoktatás gazdálkodási kérdései, a felsőoktatási intézmények finanszírozása, a tandíjak kérdése többször is „újságtémává" vált, sajnálatos módon egyik alkalommal sem történt meg ennek a sajátos és fontos problémakörnek a szisztematikus megtárgyalása. Ez talán nem véletlen. A rendszerváltás első évtizede általában nem kedvezett az elméleti igényű megközelítéseknek egyetlen „válságágazatban" sem: az egészségügy, az agrárium és az oktatás kérdéseiről inkább pártpolitikai indíttatású és emocionális elemekkel dúsított „viták" folytak, semmint higgadt elemzéseken nyugvó, társadalmi párbeszéddel legitimált döntéselőkészítés. E három terület jelenlegi helyzete jól mutatja, hogy ezen a módon hová lehet eljutni. Mint ahogyan az már nagyon sokszor megtörtént a magyar gyakorlatban, ennek ellenére mégsem a belső társadalmi feszültségek vagy felismerések