Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 2. [antikvár]

Tisztelt Olvasó! 1992 kora telén jelent meg ötkötetesre tervezett sorozatunk első könyve. Annak kedvező fogadtatása jelzi, hogy elérni kívánt célunk: a történelmi igazságtétel vállalása, a meg- és átélt múlt valósághű bemutatása, a legszélesebb közvélemény hiteles tájékoztatása, a nyilvánosság igenlése annak érdekében, hogy ne csak azok a generációk tudják, hogy mi történt, akik részesei/szenvedői voltak ezeknek az évtizedeknek, a politikai küzdelem igazságügyi eszközökkel zajló tragédiáinak, hanem az ifjabb nemzedékek is - jottányit sem vesztett aktualitásából. A második kötetet ezért jó szívvel ajánlom figyelmébe. Az MDP Politikai Bizottsága 1954. július 7-én határozatot hozott. Megbízta „Apró Antal elvtársat, ellenőrizze a Belügyminisztériumban, hogy a felülvizsgálat folyamán kiszabadultakkal beszélnek-e magatartásukra vonatkozóan és vesznek-e tőlük írásos titoktartási kötelezettséget." A nyilatkozat szövege így hangzott: „Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az ÁVH.-n való kihallgatásomról, az ott tapasztaltakról, hallottakról és látottakról soha senkinek semmilyen körülmények között említést nem teszek. Tudomásul veszem, hogy ha a nyilatkozatba foglaltakat megszegem az ÁVH. ellenem eljárást indít." A primitív helyesírási hibákban bővelkedő „nyilatkozat" világosan jelzi, hogy a soha bűnt el nem követett embereket miként kényszerítették arra a velük szemben bűnt elkövetők, hogy a törvénytelenségek garmadájáról hallgassanak. Az 1989. októberétől alkotott három, ún. semmisségi törvény, amely az 1946-1989 között meghurcolt tízezreknek - nagyon sokuknak csak haláluk után, jóvátehetetlenül - adott jogi elégtételt és igazságtételt egyaránt, arra is figyelmeztet, hogy nem szabad - szinte a rákosista hatalomgyakorlás szellemét is felidézve - a titokvédelem ürügyén védeni, segíteni azokat, akik ártatlanok meghurcolásának kiagyalói, végrehajtói voltak. Nem engedhetjük meg, hogy az ország lakosságának jelentékeny részét érintő represszív intézkedések, évtizedekre kiható, társadalmi kivetettséget okozó határozatok csupán hosszú évtizedek után váljanak ismertté, hogy történelmünk viharai során a politika szolgálólánya szerepébe süllyesztett igazságszolgáltatást a maga teljességében ne mutassuk be.