Kétkulcsos áfa [antikvár]

I. AZ ALTALANOS FORGALMI ADÓRÓL ÁLTALÁBAN 1988-ban az adóreform részeként került sor a fogyasztói (természetesen nemcsak a lakossági fogyasztás értendő ezalatt) forgalomhoz kapcsolódó az ún. hozzáadott érték típusú adó, az általános forgalmi adó (a továbbiakban többször hivatkozunk rá: áfa-ként is) bevezetésére is. Az általános forgalmi adó - leegyszerűsítve a lényegét - azon az elven működik, hogy azt az ár részeként (ekkor adó jellegét szinte elveszítve) valamennyi fogyasztó megfizeti az eladó részére, a költségvetés bevételét képező adóként azonban csak az ún. áfa alanyok szempontjából (vagyis akik saját nevükben rendszeresen adóköteles értékesítést végeznek) jelenik meg. Az áfa-t a költségvetés részére tehát csak az adóalanyok fizetnek, de - amint az a nemzetközi szóhasználatban elterjedt elnevezéséből is következik - csak az általuk hozzáadott érték után. Ez a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy az értékesítés után felszámított (az eladási ár részét képező) adóból az annak érdekében megvalósuló vásárlás után kifizetett (a beszerzési ár részét képező) adó levonható. Ezen elvből következően a különbözetet kell megfizetni a költségvetésnek vagy, ha a levont adó a több, lehet visszaigényelni onnan. Az 1988-ban bevezetett forgalmi adórendszer a sajátosságai miatt e vázolt működési elvet több ponton is megtöri. Egyik ilyen sajátossága az áfa-rendszerünknek, hogy az alapvető fogyasztási javak nagy részét a 0%-os adómérték alá sorolta, amelynek akkor az volt a fő indoka, hogy az áfa bevezetéssel 15