Királyi családok bitófán és vérpadon [antikvár]

Részlet: URALKODÓK BITÓN ES VÉRPADON Királynak vagy királynőnek lenni nagyon veszélyes foglalkozás volt, életveszélyesebb, mint az akkori egyszerű halandóknak. Egy brit kriminológus, Manuel Eisner, a Cambridge-i Egyetem professzora több mint 1500 európai király és királynő élettörténetét vizsgálta, és a „végeredmény" szerint legalább 20 százalékuk erőszakos halállal halt meg. Kimutatása szerint a legtöbb meggyilkolt uralkodóval vetélytársa végzett, hogy megkaparinthassa a trónt. A második helyen a csatamezők állnak (ezekkel könyvünkben nem foglalkozunk), míg a harmadikon a bosszúállás vezérelte öldöklés található. A királygyilkosság sokszor egész sor királygyilkosságot szült. Skóciában például 889 és 1094 között 17 uralkodóból 15-öt öltek meg, Northumbriában - a hajdani Anglia kisebb királyságaiból az egyikben - 15-ből 14 uralkodó lett gyilkosság áldozata. Könyvünkben számos uralkodó kivégzésével foglalkozunk, megvilágítjuk a történtek hátterét. A kivégzettek közül számosan őrültek, vagy őrültnek tekinthető zsarnokok voltak, mások a történelem áldozatainak tekinthetők. Időutazásba fogunk, az ókori Rómától 1918-ig belemélyedünk olyan uralkodók halálába, s azok hátterébe, mint mondjuk Caligula, XVI. Lajos, vagy a Romanovokkal történő leszámolás. Kérjük, tartsanak velünk e véres utazáson, ám előtte ismerkedjünk meg a lenyakazás történetével, hiszen sokakat így „kergettek" halálba. Hérodotosztól tudjuk, hogy a lenyakazás már az ókori görögöknél is bevett szokásnak számított, de a perzsáknak is nagy érdemeik voltak, akik más kivégzési módszerek terén is úttörő munkát végeztek. A vallásalapító próféták is használták ezt a halálbüntetést, és úgy vélték, hogy az isteni üzenetek érvényre juttatására nem kínálkozik másmilyen lehetőség. Mohamed az ellene lázadó zsidókon állt ily módon kegyetlen bosszút. Összesen hétszáz férfit öletett meg, hozzátartozóikat pedig eladta rabszolgának. A lefejezés sokféle lehetett, bárd, kard vagy guillotine. 5