Mit kell tudni a váltóról és a váltóügyletekről [antikvár]

BEVEZETÉS A váltó nem egyszerűen a megvásárolt áru vagy szolgáltatás ellenértéke kifizetésének egy módja, hanem mélyebb gazdasági és monetáris összefüggések kifejezője is. Mivel a váltó a kibocsátójára szóló követelés, történelmileg a bankjegykibocsátás előzményének tekinthető, hiszen a bankjegy sem más, mint a jegybankra szóló követelés, azaz a jegybank saját váltója. A váltó tehát — hiteleszközként és forgalmi eszközként — fokozatosan épült be a gazdasági és a monetáris életbe, a gyakorlat szerves részévé válva. A váltó kapitalizmusban önálló intézménnyé fejlődött; fizetőeszközként, pénzként forog. Marx meghatározása szerint „kereskedelmi pénz". Nagyon lényeges, hogy — mint később látjuk majd — a forgalomban születik, s így olyan követeléseket testesít meg, amelyek mögött realizált áruk és szolgáltatások vannak. Ennek következtében a váltó egy sajátos áruvá válik, melyet elfed az a gyakorlati tény, hogy mindig valamilyen hitelkapcsolatban adják-veszik. Ha a váltónak valóban ilyen komoly gazdasági szerepe van, miért nem aknázta ezt ki már kezdettől fogva a szocialista gazdaság? Ez a direkt tervutasításos rendszer következménye, amely a pénzt passzív szerepre kárhoztatta, s azt az elvet tette általánossá, hogy „a pénznek nyomban követnie kell az áruk mozgását." Másszóval néhány napos futamidőt engedélyezve a fizetést a szállítást követően teljesíteni kellett, gyakran még akkor is, amikor az áru fizikai és minőségi átvételére nem volt elegendő idő. Az esetleges reklamációk pedig már egy más pályán mozogtak. Ilyen körülmények között és a hitelmonopólium feltételei mellett kereskedelmi hitel nyújtására sem módot nem adtak, sem szükségét nem látták. Az élet azonban ezt az álláspontot nem igazolta. Bár a direkt tervutasításos rendszer keretei között a jegybank pénzforgalmi és hitelmonopóliuma miatt a kereskedelmi hitel és a váltó alkamazásáról nem lehetett szó, de szellemük még ebben a környezetben is jelen volt. A gazdasági, illetve pénzügyi élet ugyanis — különösen a hazai viszonylag alacsony pénzfelhalmozás mellett — nem nélkülözhette a követelések megelőlegezésének valamilyen megoldását. Ez nemcsak a külföldi követelések megelőlegezésének területén volt szükséges, hiszen a tőkés világgazdaság fizetési szokásai a szocialista társadalmi berendezkedésű országokkal folytatott kereskedelmében sem változtak, hanem a belföldi pénz- és hitelforgalomban is. Ennek eredményeként került alkalmazásra az ún. követelésmegelőlegezési hitel, amely rövid idő alatt a belföldi hitelforgalom hetven százalékát képviselte, s automatizmusa miatt a szelektív hitelezési törekvések kivédésének lehetőségét teremtette meg. Ennek ellenére ez a hitelfajta az értékesítés alakulását követte, ahhoz kapcsolódott. A követelések megelőlegezésének lehetőségével élő váilalatok természetesen követeléseiket oly módon hiteleztették meg a jegybankkal, hogy a lehető legkisebb pénz- és időzavarba kerüljenek. A hitelre való jogosultságnak csak formális elbírálása miatt a követelésmegelőlegezési hitel az operatív pénzellátás kevésbé