Műemlékvédelem törvényi keretek között [antikvár]

Mi, magyarok, bizony nem vagyunk valami szerencsések az épített örökség dolgában. Túl sok világégés, megszállás, forradalom utáni rombolás perzselte fel és pusztította értékeinket, s ekként ma nemegyszer törmelékekből kell összerakosgatnunk múltunk rekvizitumait. Ezek az építmények, épülettöredékek - néha még az elenyészett irattárakat és a kódexek lapjait is pótolva - történelmünket idézik, szólnak régvolt korokról, múltbéli emberekről, közösségi és egyéni teljesítményekről. Az építés alkotói folyamatában megőrződött mindaz, amit akkor az emberek, a jól ismert tervezők, a megrendelők és a névtelen mesterek a világról és a világban elfoglalt helyükről gondoltak. Valamennyi építészeti emlék egy-egy önálló történet: utódoknak szóló, kőből, fából rakott üzenet, amelyek összeadódva valu-, város- és ország-történelmet írnak. Ipolyi Arnold, az intézményes műemlékvédelem kialakulásának úttörője írt így1889-ben: "... nemzeti múltunknak vannak századai, melyekből egy lap történeti feljegyzést, vagy egy sort nyelvünkön alig vagyunk képesek felmutatni; míg ugyanazon századokból magas műveltségi állapotot tanúsító számos műemlékünk maradt ránk... Minden ilyen nemezti műemlék elenyésztével nyilván történetkönyvünk egy-egy lapja szakad ki." Most egy olyan "történetkönyvet" tarthat kezében az Olvasó, amelybe visszaragasztani igyekeztünk ezeket a lapokat. 120 esztendő a műemlékvédelem szemszögéből. Szerencsés találkozás: egy tudománytörténeti évforduló és az új örökségvédelmi törvény. 1881-ben, amikor az első hazai műemlékvédelmi törvényt kihirdették, az Ipolyi Arnoldhoz hasonló lelkületű kutatók rozoga szekérrel járták például a Felvidéket, és mérték, tárták fel az Árpád-kori templomok állapotát, mentették ki a pusztulásnak indult oltárokat. És azóta is, a modern örökségvédelem koráig mindig voltak értő kutatók és tudós hivatalnokok, akik illő alázattal szolgálták műemlékeink megmaradását. 120 év erőfeszítései kelnek most életre, válnak megismerhetővé számos eddig ismeretlen kép és dokumentum segítségével. A kőbe-fába-téglába szilárdult múlt és a megóvásáért komoly áldozatokra is képes hús-vér emberek krónikája. A kövek beszélnek. De vajon mi - e vasbeton és panel közt felnőtt nemzedék - vagyunk-e még annyira vájt fülűek, hogy miként 120 éve nagyszerű elődeink, meghalljuk egy pillér üzenetét vagy egy törékeny árkádív panaszát? Saxa loquuntur. - A kövek beszélnek. Helyettünk is, rólunk is.