Pártállambiztonság [antikvár]

BevezetésA pártállami időszak jellemzőinek, a rendszer működésének, a hatalomgyakorlás módozatainak megértéséhez az egyik legkézenfekvőbb módszer a hatalom birtoklói életútjának, politikai karrierjének a vizsgálata.1 Reményeim szerint az e kötetben közölt politikai életrajzok segíthetnek megérteni az egyes döntések hátterét, feltárni a pártirányítás informális csatornáit. A célom az volt, hogy a vizsgált életutak jellemzőinek összehasonlításával megállapítsam azokat a változásokat, amelyek a politikai rendőrség és a párt kapcsolatrendszerében jelentkeztek.2 Bizonyos szociológiai iskolák, irányzatok jelentős szerepet tulajdonítanak az egyénnek, az egyéni cselekedeteknek, szerintük egyes személyeknek jóval nagyobb szerepük volt bizonyos struktúrák kialakításában, sőt létrehozásában, mint azt korábban vélelmezni lehetett.3 A szervezeteket egyének működtetik, sőt a társadalmi rendszerek, intézmények is egyéni cselekvésekből épülnek fel. Igaz lehet ez akár az elnyomó apparátusok kialakítására, működtetésére is. Ezért joggal tehető fel a kérdés: mekkora volt az egyén szerepe az adott struktúra, jelen esetben az állambiztonsági szervek vagy például az 1956 utáni megtorlás gépezetének" létrehozásában, illetve a személyek tettei, cselekedetei mennyire voltak beágyazottak" az adott szervezetbe.1Az Állambiztonsági vezetők karrierútjainak összehasonlító vizsgálata című kutatási programot a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) belügyi munkacsoportjának, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) közös támogatása tette lehetővé.2Az informális pártirányítás jellemzőiről - a teljesség igénye nélkül - lásd: Bihari 1996, Csanádi 1987, Tabajdi-Ungváry 2008, Huszár 2005, Tőkés 1998, Nyírő (szerk.) 1989, Kornai 1993, Krahulcsán 2013, Vonyó 2009.3Bővebben: Tardos 1995, 81-92. Az életrajzok történeti hasznáról: Levi 2000, 81-92., illetve Loriga 2011, 5-29.