Psychopathia sexualis [antikvár]

Igen kevesen lesznek teljes tudatában annak az óriási befolyásnak, amelyet a nemi élet úgy az egyéni, mint a társadalmi életben az érzésre, gondolkodásra és cselekvésre gyakorol. Felismerte e tényt már Schiller „A világbölcsek" című költeményében, mikor azt mondja: „Einstweilen bis den Bau der Welt Philosophie zusammenhált, erháit sie das Getriebe durch Hunger und durch Liebe". Csodálatosképpen a bölcselkedők részéről is csak nagyon alárendelt jelentőség jutott osztályrészül a nemi életnek. Schopenhauer (Die Welt als Wille und Vorstellung című művében III. kiadás, 2. kötet, 586. laptól folytatva) éppenséggel különösnek találja, hogy a szerelem eddig csak a költészetnek képezte a tárgyát és - Plató, Rousseau, Kant fogyatékos vizsgálataitól eltekintve - nem egyszersmind a bölcsészetét. Schopenhauer és utána Hartmann E., „Az ismeretlen bölcsészete" írójának a nemi viszonyokról kifejtett nézetei annyira hibásak és következményeikben annyira ízléstelenek, hogy eltekintve egy Michelet (L'amour) és Mantegazza-nak (A szerelem élettana) nem annyira tudományos fejtegetéseknek, mint inkább szellemes csevegésnek tekinthető értekezéseitől - úgy a tapasztalati lélektan, mint az emberi lét nemi vonatkozásainak metafizikája, úgyszólva teljesen szűzi (érintetlen) tudományos talaj gyanánt tűnnek fel. Mintha a költők jobb psychologusok lennének, mint a. szakavatott lélekbúvárok és bölcsélkedők, ámde ők az érzelem és nem az ész emberei és enyhén szólva, egyoldalúak a tárgy szemlélésénél. Ők a tápláló szövet fényén és napsugaras melegén keresztül nem veszik észre annak a sötét árnyékait! Bármennyire igaz is, hogy a költészet termékei minden időben és valamennyi népnél kiapadhatatlanul sok anyagot szolgáltatnak a „Szerelem psychologiája" megírójának, mégis ezt a nagy feladatot csak a természettudományok és elsősorban különösen az orvostudomány segítségével lehet megoldani, amely utóbbi a lélektani alapot annak anatomico-physiologiai forrásából meríti és ahhoz mindig hű marad.