Sikeres magyar önkormányzatok az Európai Unióban [antikvár]

Előszó Tisztelt Olvasó! Immánuel Kant a Francia Köztársaság és a Porosz Királyság közt 1795. április 5-én megkötött bázeli békét követően híres tervet készített arról, hogy az európai nemzetek között hogyan valósulhatna meg végre az örök béke. Úgy vélte, az emberek természetes állapota a háború, s ezen csak a kulturális fejlődés, valamint a nemzetközi törvényes renden és a szabadságon alapuló, európai föderális unió tud változtatni. Ismerve az események további alakulását, a híres filozófus vélelmei az emberi természetet illetően igazolódni látszottak: a rossz békék újabb és újabb véres konfliktusokba hajszolták Európa nemzeteit. Mégpedig azért, mert a győztesek nem csupán a csatatéren, hanem a tárgyalóasztalnál is meg akarták semmisíteni a vereségében megalázott, kiszolgáltatott és kimerült, gyenge nemzeteket. Az európai közösség megalapítását a derék filozófus által vizionált kulturális fejlődésen kívül leginkább egy komoly szemléletváltozásnak köszönhetjük. Annak, hogy az európai nemzetek a két világháború szörnyűséges viharát követően végre felismerték, győzelmük akkor lesz teljes, ha erejüket és sikerüket nem a vesztes rovására próbálják érvényesíteni, hanem a vesztesekből is győzteseket csinálnak. Európa - talán a Gondviselésnek köszönhetően - a megfelelő időben a megfelelő helyen lévő államférfiúi felismerték, hogy Európa győztesekre és vesztesekre osztása ugyan egyes nemzeteket, rövidtávon, a katonai sarcnak köszönhetően megizmosíthat, de végső soron gyenge Európát és abban gyenge nemzeteket fog eredményezni, ezért új egyezségekre van szükség. A paradigmaváltás, mely végre meghaladta a „jaj a legyőzötteknek szemléletét", nem ment egyik napról a másikra végbe.