Stieg Larsson titkos iratai [antikvár]

Előszó Régen minden egyszerű volt. A Plútó egy bolygó. A tej egészséges. A gázolaj tisztább, mint a benzin. Ha közvetlenül étkezés után úszni megyünk, görcsöt kaphatunk és megfulladhatunk. Olof Palme svéd miniszterelnök gyilkossági ügye sosem fog megoldódni. A régi igazságokat azonban egyre gyakrabban megkérdőjelezik, és most is ez történik. Az egyik új igazság így hangzik: Olof Palme gyilkossági ügye meg fog oldódni. Számomra 2008-ban kezdődött a történet, a - legalábbis a svéd krimikből kiindulva - lehető legsvédebb módon: egy agyonvert nővel egy smálandi tó partján; ez adta az ötletet, hogy gyilkossági helyszínekről írjak könyvet. Bő egy évvel később kiderült, hogy a haláleset oka is igazán svéd volt. A rendőrség új bizonyítékokat talált, és bebizonyosodott, hogy az „elkövető" egy jávorszarvas volt. Addigra azonban már letettem az eredeti ötletemről, és jócskán benne jártam abban a kalandban, amelynek nyomán ez a könyv született. Öt évvel később rábukkantam Stieg Larsson elfeledett archívumára, és elmélyültem egy világban, amely teli volt olyan emberekkel és történésekkel, amelyek mintha Stieg regényeiből kerültek volna elő. A szereplők ugyanolyan szélsőségesek voltak, mint Lisbeth Sa-lander és Alexander Zalacsenko. Csak éppen valódiak. Gyilkosok és áldozataik. Más kémek után kémkedő kémek. Meggyilkolt nők és gyermekek. Meghekkelt számítógépek, titkos felvételek, titkos műveletek. És halál. Sok gonosz, hirtelen halál. Stieg Larsson három könyve több mint 80 millió példányban kelt el, de legkiemelkedőbb műve nem a krimiírás volt. Felnőtt életének egészét a fokozódó jobboldali szélsőségesség elleni harcnak