Trianon 1920. június 4. [antikvár]

A pánszláv diplomácia által kirobbantott nagy háború, amit Közép-Európa két nagyhatalma, Németország és az Osztrák-Magyar monarchia két kisebb szövetségesével együtt 32 állam roppant gyűrűjébe szorítva a szó szoros értelmében a végkimerülésig vívott, négy véres esztendő szörnyű erőfeszítései után, a baloldali bomlasztás következtében összeomlott. Mikor a Központi Hatalmak a kimerüléstől ájultan összeroskadtak a küzdelem harmadik évében belépett Amerika friss és elhasználatlan ereje előtt, megkezdődött a kimerült és tehetetlen ellenfelek vagyona felett az osztozkodás. Közép-Európa feldarabolásának, elgyengítésének, a pánszláv álmok megvalósulásának, a nagy szláv előnyomulásnak várva várt ideje végre elérkezett. A kelet-közép-európai és balkáni szláv és félszláv népek eléggé fel nem becsülhető szerencséjére, a pánszlávizmus legfőbb tényezője, a nemszláv Európa óvatossága és gyanakvása egyetlen ébrentartója, Oroszország, már előbb kiesett egy időre az európai játszmából, mert ha - intő mementóként - Oroszország is ott ült volna, mint győztes a tárgyalóasztal mellett, valószínűleg mind a békealkotás stílusa, mint a békemű tartalma másként alakult volna, s akkor talán elmaradt volna sok későbbi következmény. A fenyegető árnyék azonban egyelőre elenyészett egy szocialista forradalom véres ködeiben, orosz imperializmustól pillanatnyilag nem kellett félni, s a háborús düh esztelenségét nem korlátozta semmi a borzalmas európai jövő kohójában, Versailles-ban.