Útlevél a pokolba [antikvár]

Néhány évvel ezelőtt Rio de Janeiro egyik külvárosában végignéztem a Maoumba kultusz egy furcsa éjszakai szertartását. Brazíliában ennek a kultusznak sok ezer híve van, főleg a négerek .között. Egész utazásom alatt talán ez volt a leghosszabb éjszakám. Szellemidézést és varázslatot, afrikai bálványimádást, kollektív őrületet és a primitív művészet eszeveszett tombolását láttam, s mindezt egyetlen éjszaka. Azért jutott eszembe ez a hosszúra nyúlt szertartás a Cahana Espirita Muria Gcmgá-ban, mert amikor elérte csúcspontját, amikor a hisztéria a itetőfokára hágott, megjelent a kábítószer is, e szerencsétlen emberek vigasztalója. Egyik régebben közölt riportomból idézek ifeljegyzéseket a Macumbáról : Hirtelen, minden előkészület nélkül ismét táncolni kezdenek, ugyanabban a ritmusban, mint a szünet előtt ; aztán a Macumba-ihívőket egyenként „megszállják" a „szellemek". Az első megszállott kimerülten rázuhan egy székre. Hosszú szárú, a tirolihoz hasonló görbe pipát nyújtanak feléje, amelyből kimeresztett szemekkel pöfékelni kezd. A Macumba-hívő egyik kezében égő gyertyát tart, a másikkal pedig kabalisztikus jeleket rajzol a homokba. A legidősebbek, akikbe — úgy látszik — előszeretettel költözik be a szellem, gyorsan lecsendesednek és füstölni kezdenek. Az egész házban most már fanyar, bódító, gyanús füstfelleg terjeng. — Mi ez ? — Pipa ! — felelik, gyorsan lökve ki a szót. De a kéjes önkívületet keltő pipából gomolyogva szálló füst a marihuana vagy más kábítószer illatát árasztja.