Válóperek krónikája [antikvár]

A fedlapok enyhén meghajlottak.
A Válóperek krónikája majd egy évszázad bontóperein keresztül mutatja be a válóperes gyakorlatot. A szerző maga is bíró, aki huszonöt évig tárgyalt bontópereket, és akit mindenkor érdekelt a házasélet megromlásának folyamata, érdekelték az emberi sorsok, amelyek a gyakran sablonos szövegű periratok mögött meghúzódtak. Így ír erről könyve utószavában: "Írásomat nem szakmai tanulmánynak, hanem közérthető olvasmánynak szántam, ezért a lehetőségekhez képest kerültem a speciális jogi szakkifejezéseket. Jogszabályokról, jogi fogalmakról csupán annyiban esett szó, amennyire ez a téma megvilágításához szükséges volt. Első polgári házassági törvényünk megszületése (1894) óta törvény szabályozza, hogy mikor, miért és hogyan lehet válni. Vázolnom kellett tehát e jogszabályokat és azok változásait, hogy képet adjak családjogunk majdnem százéves történeti fejlődéséről. E jogi keretet azonban a bírói gyakorlat töltötte ki, mindig életszerű tartalommal, ezért időrendben haladva bőven idéztem a korabeli válóperes ítéletekből. Az irattári pincékben tonnaszám porosodó, régi válóperes aktákat olvasva úgy tűnt nekem, hogy ezek az ítéletek a történeti dokumentum hiteles erejével vallanak az elmúlt idők társadalmi és emberi viszonyairól, előítéleteiről, kétféle, hazug erkölcséről, a szereplők esendőségéről. A történeti és jogászi tárgyilagosság nem tűr sem belemagyarázást, sem azt, hogy mai jogi rendelkezéseinket visszavetítsük a letűnt korok intézményeire. Ezért azt a módszert választottam, hogy a régi normatívák elé tükörként saját korunk bírói ítéleteit tartottam, ez az ütköztetés, véleményem szerint, minden kommentárnál érdekesebben, tanulságosabban rávilágít a régi válóperes ítélkezés ellentmondásaira és jellegzetességeire is. Ez a könyv főleg rossz házasságokkal foglalkozik, hiszen azokból lesz válás, s mert bírói működésem alatt is főleg tönkre ment házasságokkal találkoztam. Hitemet azonban abban, hogy van jó házasság, mégsem veszítettem el."