A hazai építőipar versenyképességének javítása: klaszterek szerepe a gazdaságfejlesztésben [antikvár]

ELŐSZÓ Magyarország európai uniós csatlakozása merőben új helyzet elé állítja a magyar építőipart. A vállalatok, főleg a kisebb vállalkozások várhatóan nagy nehézségek árán, jelentős befektetéseket végrehajtva tudják csak teljesíteni az EU-s joganyagban előírt követelményeket. Illetve az építőipar fontosabb szegmenseiben kiszorulhatnak a hazai piacról, mivel alacsony tőkeerejük, gyenge eszközellátottságuk miatt nem bírják a versenyt a nyugat-európai vállalatokkal szemben. Úgy tűnik, hogy a hazai közvéleményben és a politikai döntéshozókban kevésbé tudatosult az építőipar nemzetgazdaságban betöltött szerepének fontossága: a mun-kaerő-felmérések szerint az építőiparban dolgozik 273 ezer fő, ott képződik az országos GDP 4,6%-a és az ágazatban működő társas vállalkozások száma 31 ezer. Ehhez képest az építőipar „intézményesültsége" gyengének mondható, nemhogy önálló minisztériuma, de elkülönült főhatósága sincs, valamint az önszerveződő érdekképviseletek is erőtlenek. Részben ezzel is összefügg, hogy eddig kevés értékelhető lépés történt az építőipar EU-s felkészítésére, a csatlakozásból eredő hátrányok mérséklésére és az előnyök tudatos erősítésére, pedig jelentős nagyságú foglalkoztatotti réteg sorsa függ tőle. A globális kihívások mindegyik országban felerősítették a piaci versenyt, csak az a vállalat tud talpon maradni, amelyik gyorsan és olcsón hozzájut az új ismeretekhez, megbízható piaci információkhoz stb. A fejlett országok tapasztalatai azt mutatják, hogy a versenyhátrányok mérséklésének és a versenyelőnyök erősítésének leghatékonyabb módja a vállalati együttműködés: a hálózatosodás és a klasz-teresedés. A sikeres külföldi példák az építőiparban is a kiterjedt együttműködésekre vezethetők vissza: a tapasztalatok átadása, az információk közös gyűjtése, értékelése és megosztása, képzések és tréningek közös szervezése, konzorciumok alakítása stb., mivel ekkor az egy vállalkozásra jutó költség csak töredéke annak, mintha mindent önállóan próbálnának megoldani, illetve a piaci lehetőségek köre is kibővülhet. De nem elegendő a vállalatok együttműködése, hanem a kormányzatnak is céltudatosan kell lépnie, az üzleti háttérfeltételeket úgy kell alakítania, hogy elősegítse a vállalatok sikerességét: színvonalas szakképzések, olcsón és gyorsan beszerezhető engedélyek, átlátható piaci szabályozás stb. A fejlett országok tapasztalatai arra is rámutatnak, hogy nem elegendő a vállalkozók és intézmények között spontán kialakuló informális hálózat (amely mindenütt többé-kevésbé működik), hanem tudatosan kell szervezni a hatékony együttműködési formákat. A klaszter egy olyan szerveződés, amely a függetlennek maradó vállalatok jól felismert és tudatosult érdekén alapuló együttműködés keretét nyújtja, és amely egybeesik a helyi kormányzat törekvéseivel is. A klaszter több mint egy 3»! ESSWfc-! ' t'vi I