A Peter-elv [antikvár]

Részlet: Egy elv felfedezőjének néha nehéz pontosan azonosítania azt a pillanatot, amikor bekövetkezett a megvilágosodás. A Peter-elv sem hirtelen, egyik pillanatról a másikra vált bennem tudatossá, hanem fokozatosan ismertem fel, miután sok éven át tapasztaltam az emberi inkompetenciát. Ezért helyesnek vélem, ha az olvasónak elbeszélem felfedezésem történetét. Minden zsák megtalálja a maga foltját Noha vannak emberek, akik hozzáértően látják el feladataikat, mások kompetenciája nem megfelelő. Ezek rendszerint elpuskázzák a dolgaikat, akadályozzák munkatársaikat munkájuk végzésében, és rontják a szervezet működésének hatékonyságát. Logikus volt arra a következtetésre jutnom, hogy a világ minden munkájához létezik valahol valaki, aki nem képes a szóban forgó feladat elvégzésére. Megfelelő időben és kellő számú előléptetés után az illető végül megkapja ezt a munkakört! Ebből a szempontból nem érdekes a véletlen tévedés, a nyelvbotlás, a ballépés, amely oly sokszor okoz kellemetlenségeket bárkinek. Tévedni emberi dolog. A világtörténelem legkompetensebb embereinek is voltak botlásaik. Ez fordítva is igaz: a leginkompetensebb alakok is cselekedhetnek néha helyesen. Én nem ezeket, hanem azt az általános alapelvet próbáltam megkeresni, amely magyarázattal szolgál arra, miért foglalnak el olyan sok posztot olyanok, akik feladataik ellátására alkalmatlanok. Fejétől bűzlik a hal A Peter-elv első nyilvános ismertetésére 1960 szeptemberében egy szemináriumon került sor, ahol szövetségi pénzalapból támogatott oktatási kutatóprogramok vezetői számára tartottam előadást. Minthogy a résztvevők mindegyike sikeres pályázatot körmölt le, azzal jutalmazták őket, hogy egy vagy több kutatóprogram élére nevezték ki őket. Egyik-másik pályázónak valóban voltak kutatási tapasztalatai, de kinevezésükben ez semmi szerepet sem játszott. Sokan viszont alkalmatlanok voltak kutatások tervezésére, ezért kétségbeesésükben úgy döntöttek, hogy egyszerűen megismételnek néhány, már gyakran elvégzett statisztikai vizsgálatot. Amikor rájöttem, hogy ezek az emberek pusztán arra fecsérlik az időt és az adófizetők pénzét, hogy újra felfedezzék a kocsikereket, úgy döntöttem, hogy helyzetük magyarázataképp ismertetem velük a Peter-elvet. Előadásomra egyesek ellenségesen, mások jóízű nevetéssel reagáltak. Egy fiatal statisztikus valósággal gurult a nevetéstől, és szó szerint leesett a székéről. Később bevallotta, azért reagált így, mert szörnyű dolgokat humorosan adtam elő, és ugyanakkor látta, hogy a kutatások élére került urak arca előbb vörös, majd céklaszínű lesz.