A Petőfi Kör vitái hiteles jegyzőkönyvek alapján V. [antikvár]

1956 őszén a Petőfi Kör a megváltozott politikai helyzetben folytathatta a nyár elején megszakadt vitáit. Gerő Ernő, aki Rákosi leváltását követően a párt első titkára, s így a hatalom első embere lett, székfoglaló programnyilatkozatában ugyan változatlanul elítélte a Petőfi Kört és második hatalmi centrumként bélyegezte meg, de ugyanakkor (minden realitást félretéve, s főleg minden alap nélkül) meghirdette a „tiszta lap" politikáját is. A Petőfi Kör pedig úgy tett, mintha mi sem történt volna a nyáron, mintha a párt Központi Vezetősége nem is ítélte volna el tevékenységét. Hiszen Rákosi eltávolítása, sőt emigrációba kényszerítése, a Nagy Imrével folytatott egyezkedő tárgyalások, majd visszavétele a pártba, az MDP értelmiségi határozata és az erről folytatott nyílt sajtóvita, elsősorban Losonczy Géza programatikus megnyilatkozásai - új helyzetet teremtettek, vagy inkább egy már ismert helyzetet rekonstruáltak. A politizáló közönség újra 1953-54-ben érezhette magát, amikor a párton belüli ellenzék és egyre szélesedő (statisztikailag semmiféle eszközzel fel nem mérhető) szövetségeseinek tábora számára megnövekedett a politikai szókimondás lehetősége, amikor egyre nyíltabban lehetett beszélni a világ, a haza, és a szűkebb szakma bajairól, s amikor újra lehetett hivatkozni a szocialista külföldre, a kommunista pártok várt és óhajtott megújulására, a XX. kongresszusra, Kínára, a jugoszlávokra, lengyelekre, újra ki lehetett mondani Nagy Imre nevét és a hivatkozási pont újra az 1953. júniusi fordulat lett. Ebben a légkörben újította fel a Petőfi Kör a nyáron megszakadt vitasorozatát. „Felső szervei", a párt és az ifjúsági szövetség, a DISZ vezetői is elvesztették a politikai cselekvés „vezérfonalát". Voltak, akik kezdettől fogva ádáz indulattal és gyűlölettel fogadták a fiatal, nagyimrés értelmiség mozgolódását, hatalmukat és monopolhelyzetüket látták veszélyeztetve, voltak, akik felismerték, hogy már nem sikerül, már nem sikerülhet az értelmiséget és szervezeteiket manipulálniuk saját céljaik érdekében, s ezért végleg és örökre szembefordultak minden reformtörekvéssel, voltak, akik tudták, hogy a hatalmi harc még nem dőlt el, s folytatták lavírozó politikájukat, amely olykor egy-egy tárgyilagos-pozitivista jelentésben öltött testet, s voltak, akiket magával sodort a reformereknek, a diktatúra ellenségeinek, a megújulást és szabadságot követelőknek az őszintesége, hite és lelkesedése és ez idő tájt csatlakoztak az ellenzékhez...