A szocialista vezető közösség- és személyiségfejlesztő feladata [antikvár]

Részlet: I. A FELADATOK JELLEGÉRŐL L A feladatok alakulása a TTF-től és a társadalmi rendszerektől függően A vezetés- és szervezéselmélet az utóbbi évtizedekben vizsgálódásának középpontjába az emberi tényezőt állította: ezért a korábbinál lényegesen többet foglalkozik a vezetőnek a dolgozókkal kapcsolatos feladataival. Ennek a minden ipari országban megnyilvánuló jelenségnek az a magyarázata, hogy a tudományos és technikai forradalom e szakaszában egyértelművé vált: a termelőerők közül a legfontosabb tényező az ember. Ezt jelzi az, hogy a fejlett tőkés országok vezetéselméleti irodalmában megszaporodtak a témával kapcsolatos tanulmányok, s még új fogalom is született - üzempedagógia (lásd pl.: Wehner, H.: Betriebspedagogie, 1968. Heidelberg). Hasonlóképpen szükségesnek találja számtalan vezetőképző intézet is, hogy kidolgozza a vezetők alkalmassá tételének eljárásaiaz emberi tényezőkkel való „megfelelő" bánásmódra, s tanfolyamain alkalmazza is azokat. Az igény a mi társadalmi rendszerünkben a mondottakat minőségben meghaladó tartalommal jelentkezik, minthogy a szocializmus építésének kezdete óta a vezetők és a dolgozók kapcsolatának lényege túlmutat a termelési célon; s ez abból következik, hogy a termelés maga is a társadalom egészéért, v agyis minden emberért van. Az ezzel kapcsolatos célkitűzéseket vizsgálva láthatjuk, hogy a kádermtmkára vonatkozó párthatározat, a X., majd a XI. kongresszus határozatai a korábbinál is vUágosabban kimondják: lényegesen többről van szó, mint arról, hogy a vezetőknek a termelőerők anyagi összetevőin kívül az ún. emberi tényezőivel is foglalkozniok kell a termelés érdekében. Hogy csak két részfeladatot emeljünk ki a vezetővel szemben ebben a vonatkozásban támasztott - a mondottaknál messzebb mutató - követelmények közül: a demokrácia fejlesztése fejlődésünk alapvető kritériumaként jelentkezik, és: a vezetőnek - ebből adódóan is — mérlegelnie kell tevékenységének az egész közösségre kisugárzó politikai hatását. Mindkét összefüggés arra utal, hogy a dolgozó nem tekinthető csak termelőerőnek, a dolgozó emberrel, mint a társadalom teljes jogú, felelős tagjával kell számolni. (Az eddigiekben elmondottak szükségképpen igazak, egyébként a nem termelő területen dolgozó vezetők és beosztottak esetében is.) A vezetők és a dolgozók kapcsolatának két minőségüeg más típusát említettük eddig: a termelőerők gondozását (ez szükségképpen kialakult a kapitalizmusban is), és - a szocializmus nyújtotta lehetőségként - az értük és velük, mint társadalmi lényekkel való együttműködés formáját. Ez utóbbi azonban már nemcsak meghatározott és egymással többé-kevésbé összhangban levő magatartásformákat, tulajdonságokat igényel a vezetőktől, hanem tevékenységük, feladatrendszerük egészének következetes végiggondolását is az adott szempontból 2. A munkahely lehetséges hatásai Mindehhez érdemes kündulnunk abból az objektív lehetőségből, amely a munkahelynek az emberre gyakorolható optimális hatásában rejlik. A munkahely maga „egy csepp társadalom", s mint ilyen, végső fokon az ember társadalmi helyzetének egyik döntő meghatározója. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ember személyiségének alakulását tevékenysége, azon belül elsődlegesen a murücája s egyéb társadalmi jellegű tevékenysége, környezete s az a közösség befolyásolja, amelyben él. A munkahely hatása több szempontból is döntő az egyénre: A legteljesebben a társadalmi szempontból hasznos munka közben fejlődhetnek ki az egyén képességei. (Különösképpen, ha tudatában is van munkája