Bővebb ismertető
A nyolcvanas évek derekán új korszak küszöbéhez érkezett a szocializmus. A történelem valamennyi szocialista országgal szemben új követelményt támaszt: a gazdasági, társadalmi fejlődés meggyorsításának következményét, a hozzá szükséges objektív és szubjektív feltételek megteremtését. A szocializmus intenzív fejlődési szakaszának beindítását, mely egyszerre közös történelmi követelmény, és az egyes szocialista országok sajátos körülményei között megvalósítandó feladat.Ennek az új fejlődési szakasznak alfája és omegája a műszaki-tudományos fejlődés meggyorsítása. Egyrészt a népjólét, az élet minőségének javítása érdekében, tehát a szocializmust építő népek javára, másrészt a Nyugat fejlett civilizációival szembeni gazdasági és technológiai lemaradás csökkentéséért, perspektívában pedig a lemaradás felszámolásáért. A szocializmusnak - mindenekelőtt a Szovjetunió népei és nemzedékei áldozatos munkájának, internacionalista alapállásának eredményeként - sikerült kiegyenlítenie a katonai erőviszonyokat, megszüntetnie az ellenfél katonai fölényét, hozzávetőleges egyensúlyt teremtve a két világrendszer katonai ereje között. A katonai erőviszonyok egyensúlyának a megvédése, annak megakadályozása, hogy az ellenfél újra erőfölénybe kerülhessen, ezzel egyidejűleg pedig a két világrendszer közti gazdasági erőegyensúly elérése. Ez legalább oly nagy horderejű történelmi feladat, mint amilyen nagynak az a történelmi vívmány számít, amelyet a katonai erőviszonyok kiegyenlítése, az imperializmus katonai erőfölényének felszámolása jelent. Ahhoz, hogy a szocializmus eleget tehessen ennek a kettős feladatnak (a katonai erőviszonyok megőrzésének és önnön fejlődése meggyorsításának), hogy sikereivel vonzóbbá válhasson és nagyobb mértékben hasson a világ sorsának alakulására, békére, békés együttműködésre van szüksége. Hosszú távú együttműködésre kell berendezkednie a kapitalizmussal. Mindent el kell követnie, hogy a két rendszer létéből fakadó történelmi ellentmondást békés eszközökkel oldja fel.