A tőke felhalmozása és a proletariátus elnyomorodása [antikvár]

A kapitalista termelési viszonyok eddigi elemzése során a tőkés termelést, mint egyszeri mozzanatot vizsgáltuk. A tőkés megvásárolta a piacon a termelőeszközöket és a munkaerőt. A bérmunkás olyan árukat termelt, amelyeknek értéke nagyobb, mint a tőkés által előlegezett érték. A tőke megnövekedett, értéktöbblettel gyarapodott. Ezzel a tőkés elérte célját, a termelési folyamat véget ért. A valóságban azonban a termelés nem állhat meg, hanem állandóan ismétlődik. A megtermelt anyagi javakat az emberek egyénileg vagy termelő módon elfogyasztják, azokat újakkal kell pótolni. A termelést folytonos összefüggésében és állandó megismétlődésében vizsgálva újratermelésnek nevezzük. Az újratermelés minden társadalmi, gazdasági rendszer jellemzője. Az újratermelés különböző formáinak közös vonása, hogy újratermelődnek egyrészt az élet fenntartásához szükséges anyagi javak, másrészt az adott társadalmi formára jellemző sajátos termelési viszonyok és a munkaerő. Például a feudalizmusban újratermelődnek azok az anyagi javak, melyek a társadalom létfenntartásához szükségesek, emellett megújulnak a feudalizmus termelési viszonyai is: a hűbéri tulajdon- és osztályviszonyok, a feudalizmusban meglevő társadalmi csoportok közötti viszonyok és a feudalizmusra jellemző elosztási viszonyok. A tőkés újratermelést az anyagi javak megújítása mellett a tőkés termelési viszonyok újratermelése jellemzi. A szocializmusban újratermelik az elfogyasztott anyagi javakat és a szocialista termelési viszonyokat. Az újratermelés tehát az egyes társadalmi formákban sajátos jellegű. Az újratermelés jellegét mindig a termelési viszonyok jellege határozza meg. Például, ha a termelés tőkés jellegű, akkor az újratermelés is feltétlenül tőkés újratermelés.