A tőkés gazdaság története Magyarországon [antikvár]

Részlet a könyvből: Az 1798. évi francia forradalom hatására Európa jobbágytartó országaiban kiéleződik a feudalizmus ellentmondásai. Ettől az időtől számítjuk hazánkban is a feudális viszonyok válságának időszakát. A századforduló háborúi, valamint a napóleoni kontinentális zárlat következtében kiszélesedett a külső piac, ami a tőkefelhalmozás megnövekedéséhez és ezáltal a tőkés kezdetek megjelenéséhez vezetett a mezőgazdaságban és az iparban. A kedvező piaci lehetőségeket minél teljesebben kihasználni akaró nagybirtokosok tovább bővítették a már korábban is magas fokot elért majorsági gazdálkodás kereteit, növelték a jobbágyság feudális terheit. II. József jobbágyrendelete, amely biztosította számukra a szabad költözködés jogát, gazdasági helyzetük szempontjából így keveset jelenthetett. Nem tartottak soká a századforduló kedvező piaci viszonyai sem. 1815-től a konjunktúrát dekonjunktúra váltotta fel, ami különös élességgel emelte ki a tőkés termelésre való áttérés rendkívüli lassúságát, vontatottságát. Az 1820-as évek gyapjúkonjunktúrája néhány uradalom tőkésedését ugyan előmozdította, de az általános problémákat nem oldotta meg. A dekonjunktúra éles megvilágításba helyezte a magyar ipar elmaradottságát is; még mindig a céhszervezetek uralkodtak, a tőkés manufaktúrák fejlődéséről lényegében csak a századfordulótól beszélhetünk. A belső piac ilyen körülmények között rendkívül szűk volt. Mind a mezőgazdaság, mind az ipar fejlődésének elmaradottsága a feudális viszonyok uralmával és az Ausztriától való függő helyzetünkkel volt szoros kapcsolatban.