Az Európai Unió egységes pénzügyi piaca és az ahhoz való csatlakozás kérdései [antikvár]

A jelenleg 15 tagországot integráló Európai Unió történetének három lépcsőfoka van: az első fokozat a Közös Piac létrehozása, amelynek alapjait az 1957-ben 6 ország által aláírt Római Szerződés vetette meg. A közös piacot négy alapszabadság megvalósításával kívánták megteremteni: a szabad áruforgalommal, a személyek szabad mozgásával, a szolgáltatásnyújtás és a tőkeforgalom szabadságával. A vámunió létrehozásával (1968. július 1-jétől) az áruk szabad mozgása elől legalábbis a vámjellegű és a mennyiségi korlátozások elhárultak. Ezzel szemben a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás és az ún. letelepedés szabadsága tekintetében még hosszú ideig nem sikerült a Közösségnek megfelelően előrehaladnia. Különösen a pénzügyi szférában akadályozták az országonként rendkívül eltérő nemzeti szabályok e két „szabadság" érvényesülését. Az integráció fejlődésében hosszú időre beállott stagnálás új utak keresésére késztette a Közösséget. így született meg az integráció fejlődésének minőségileg magasabb fokát jelentő egységes belső piac (internál markét) koncepcióját tartalmazó Fehér Könyv (1985), majd az azt jogi formába öntő Európai Egység Okmány (Single European Act) (1987) aláírásával kezdetét vette a második szakasz, a belső piac kiépítésének korszaka. A belső piac nem csupán a Közös Piac alapszabadságait valósította meg magasabb fokon, azaz a határokon átmenő forgalom kötöttségeit oldotta tovább, hanem egyenesen a belső határok eltörlését célozta meg, és ennek határidejét 1992 végében jelölte meg. Ekkor a Közösségnek már 12 tagországa volt és annak mértékében, ahogyan a belső piac koncepciójának megvalósítása előrehaladt, úgy vált a Közösség nemcsak gazdasági ereje folytán, de az integráció megvalósítási eszközeit tekintve is - először az EFTA (Európai Szabadkereskedelmi Társulás), majd közép-európai térség számára is - meghatározó és követendő példává.