Az intézményvezetés négy tétele [antikvár]

A kilencvenes években a pedagógustársadalom, mondhatjuk, hozzászokott a közoktatási rendszerben zajló nagy vitákhoz, változásokhoz, egyeztetésekhez és egyezkedésekhez. Gondoljunk a Nemzeti Alaptanterv évtizedes - máig be nem fejezett - vitájára, a pedagógiai programok testületet próbáló elkészítésére, helyi vitájára. A pedagógiai programok elfogadása után vajon nyugalmasabb időszak következik az oktatási-nevelési intézmények életében? Nem, semmiképpen sem gondolhatjuk, hogy nyugalmas időszak következik. Az állítást bizonyítandó érdemes áttekinteni azokat a társadalmi makro- és mikrokörnyezeti tényezőket, amelyek befolyással vannak a közoktatásra is. Alig van olyan társadalmi változás, amelynek ne lenne közoktatási hatása. Mégis melyek a legjellemzőbbek ezek közül? A következtetéseket nem jóslatként vagy a futurológia témakörébe tartozó megközelítésekkel mutatjuk be, hanem a nemzetközi tendenciákat és a nemzetközi szakirodalmat figyelembe véve, feldolgozva. Minden bizonnyal az európai trendnek megfelelően a következő években, évtizedben a meglevő törvényi bázison, új fejlődési pályára lép a közoktatás. Ezt jelzi az újabb közoktatási törvénymódosítási csomag is. Ezt az új szakaszt vezetési szempontból az intenzív professzionalizálódás fogja jellemezni. Ez a folyamat hatással lesz a közoktatás szervezeti, tartalmi, és tanügy-igazgatási területeire egyaránt, ez a változás a demokratizálódási folyamat és a piacgazdasági környezet együttes hatása, kényszerítő követelménye. Vajon elég ok ez ahhoz, hogy a címben ígért intézményvezetés témakörével, változásaival, kompetenciáival foglalkozzunk?