Szíjgyártók és nyereggyártók árszabásai (1597-1821) [antikvár]

BevezetésA kézműves mesterségek árszabásait tematikus rendben közreadó sorozatunk 10. kötete a szíjgyártók és nyereggyártók limitációit tartalmazza. A két mesterséget alapvető nyersanyaguk, a bőr kapcsolja össze, és abban is rokonok, hogy legfontosabb készítményeik a lovak hátalásához, fogatolásához szükségesek. A fogatoláson keresztül viszont számos más mesterséghez is kapcsolódnak: a kocsikat, szekereket készítő kerékgyártókhoz, a kocsik vasalását, továbbá a patkókat készítő kovácsokhoz, a kengyeleket, zablákat készítő lakatosokhoz, rézművesekhez. E mesterségek árszabásait a sorozat korábbi köteteiben adtuk közre.1 A honfoglaló magyarság életében, nagy állattartó, félnomád életmódjából következően, mind a ruházkodásban, mind a lószerszámok készítésében kiemelkedő szerepe volt a bőrnek. A szőrtelenített bőr kikészítésével és feldolgozásával foglalkozó legrégebbi mesterember a tímár volt, aki lábbelit éppúgy készített, mint szíjakat, lószerszámot. Valószínű, hogy ismerte, alkalmazta a timsós bőr-kikészítési eljárást, amellyel a magyarság már a honfoglalás előtt megismerkedett, erre utal a tímár középkori alutarius" megnevezése. A szakmai specializáció során a 14. században megjelentek a szíjgyártók és vargák is. Utóbbiak nyugati típusú lábbeliket varrtak, amihez az Európában általános növényi cserzéssel készítették ki a bőrt.2 A szíjgyártókra legkorábbi adataink - helynevek, személynevek formájában - 1322-től vannak. Céhhé szerveződésükre legkorábbi ismert adatunk a debreceni szíjgyártó céhé 1484-ből. A rendszerint városokban működő szíjgyártóknak a 19. századig 54 önálló céhét regisztrálja a céhkataszter. A szíjgyártók leggyakrabban a nyereggyártókkal társultak, 5 ilyen kétszakmás céhről van tudomásunk a céhkataszter adatai alapján.3 Ahol nyerges céh nem működött, ott a szíjgyártók nyerges-munkákat is végeztek. Gyakori volt még a különféle fegyvergyártó mesterekkel való többszakmás társulás is, amit e mesterségeknek a hadiiparban, a végvári katonaság ellátásában játszott szerepe indokolt.4 A bőrfeldolgozó szakmák specializációja koronként, tájanként eltérő volt - ennek nyomon követésére kiváló forrásanyagot nyújtanak a limitációk. Gyakran adódtak súrlódások abból, hogy egyes termékek készítése melyik szakma illetékességi körébe tartozik.A bőrt felhasználó mesterségek esetében elsődleges fontosságú, hogy milyen állatok bőrét használták fel, milyen eljárással készítették ki, illetve a kikészített bőrt maguk állították elő, vagy tímároktól szerezték be. A tímárok tevékenysége a csizmadiák, vargák térnyerésével a késztermékek, elsősorban lábbelik előállításáról mindinkább a bőrkikészítésre tolódott át.5 A tímárokon belül is megfigyelhető az eltérő termékek, anyaghasználat, kikészítésmód szerinti specializá-ció, amint az több megye árszabásában megfigyelhető (vörös tímárok, sárga tí-5