Az önfinanszírozás szerepe a nyolcvanas évek beruházásaiban [antikvár]

ELÖLJÁRÓBAN A gazdaságunkban hosszú ideje meghúzódó feszültségek a hetvenes évek második felében felerősödtek, tapinthatóvá váltak. Maga a gazdasági növekedés gyorsabb, mint a növekedés forrásainak gyarapodása. Bővül a rés a kvázi-fejlettség és a tényleges fejlettség között, közelebbről: a foglalkoztatási struktúrában /különösen az iparban foglalkoztatottak részarányán mérve/ megközelítjük a fejlett országok struktúráját, a termelékenység javulásának üteme azonban elégtelen. Az életszínvonal és a belső egyensúly fenntartása egyre nehezebb, ára a külső eladósodás. Politikai és társadalmi fórumokon, kutatóintézetekben és munkabizottságokban, irányítószerveknél és vállalatoknál javaslatok és intézkedések születnek a gazdasági tevékenység tendenciáinak korrekciójára. Elsődlegesen nem rendeletekről, reformokról és átszervezésekről van szó, hanem magának a gazdaságnak az átalakításáról; ennek függvényében és ennek érdekében szabad és kell csak módositanunk az eszközrendszert. Az a feladat, amit számunkra gazdasági nyitottságunk szükségszerű növelése jelent egy tőlünk sok szempontból idegen, válságokkal terhes tőkés világrendszer szomszédságában, semmivel sem kisebb a gazdaságirányitás 1968. évi reformjánál. A gazdasági kihívásra adandó válaszunk csak komplex lehet: konzisztensen javitott stratégiai és taktikai elemekre, irányitási-, tervezési-, pénzügyi, érdekeltségi- és külkereskedelmi rendszerekre kell épülnie. Beruházás-finanszirozási rendszerről, azon belül a vállalatok önfinanszirozásáról, mint a gazdasági fejlődés adott szakaszát szolgálni hivatott eszközrendszerről irni voltakép-