Egy új hidegháború küszöbén [antikvár]

Az ember a teremtést képtelen felfogni, az elmúlást pedig feldolgozni. Az előbbit mímelni akarja és részt venni benne, az utóbbit pedig valamiféleképpen elkerülni vagy megakadályozni. A teremtés vagy születés, illetve az elmúlás tényei tudásunk és hatalmunk korlátaira mutatnak rá: az ember tudása és hatalma, miként önnön létezése is, véges. Az emberiség évezredes küzdelmei arról szólnak, hogy miként tudja a teremtést és az elmúlást valamiképpen ellenőrzése alá vonni, vagy megbékélni velük. A megbékélés formáit leginkább az antik bölcselet és a hagyományos vallások révén ismerjük. A szókratészi „tudom, hogy nem tudom", amely egy a saját tudásunk határait és a kérdések fontosságát kiemelő felfogás, ugyanúgy a conditio humana elfogadásáról szól, mint vallásaink tanításai. A megbékélés felfogása számot vet azzal, hogy a valóság teljessége sem nem megismerhető, sem nem irányítható. A másik lehetséges út, hogy ezt a beletörődő alapállást nem fogadjuk el. Ez esetben az emberiség küldetése az, hogy megfejtse a teremtés titkát és elejét vegye az elmúlásnak. Míg a vallás a transzcendencia birodalmába űzi a megváltás képességét, a modernek számára a transzcendencia érdektelen, ezért nem is állapítható meg határ sem az emberi megismerés, sem az ellenőrzés terén. A megváltás lehetséges, csak meg kell találnunk a biztos tudás vagy az emberi örökkévalóság vala-