Európai Szemle 1996. tavasz [antikvár]

IAN GAMBLES A hidegháború elfelejtése A hidegháború vége egyben nyitánya is egy hosszú pályafutásnak: a hidegháború történetiségének kezdete. Sokféle médium számtalan beszámolója biztosít bennünket arról, hogy a hidegháború nem juthat arra a sorsra, amelyre a történelem előttinek nevezett idó'k háborúi és az írott történelem némely sötétebb korszaka jutott: elképzelhetetlen, hogy az emberi tudatból teljesen kivesszen. Azok az emberek, akik nem sajnálják a fáradságot, mindig szerezhetnek ismereteket a hidegháborúról, elemezhetik az eseményeit, és értelmezhetik a szüntelenül változó történelmi perspektívából. De tudás és emlékezet két különböző dolog. Emlékezni - nem csupán a személyes emlékek felidézése értelmében, hanem emlékezve a csatatereken elesettekre, emlékezve Münchenre vagy éppen Ozymandiasra - annyit jelent, mint értelemmel felruházni az ismeretet. Mind az egyének, mind a társadalmak döntéseit és viselkedését befolyásolják a történelemből nyert tanulságok és mindaz, amit történehni örökségüknek tulajdonítanak. A történelem, amelyre visszaemlékezünk, cselekvő történelem a jelen politikai színpadán. Bár is-merjük a hidegháborút és továbbra is folytatni fogjuk a tanulmányozását, magyarázását és értelmezését, az alábbiakban mégis amellett érvelek, hogy a fenti értelemben ezt a háborút máris kezdjük elfelejteni. A jelenkori történelem elfelejtése nem ugyanaz, mint a távoli múlt elfelejtése - mint a pun háborúké, amelyek a miénktől olyannyira eltérő világban zajlottak, hogy lehetetlen értelemadó emlékezéssel felfognunk őket. A hidegháború elfelejtése azt jelenti, hogy torzító lencsén át szemléljük a jelenkort. Tudatosan vagy nem tudatosan, ez a felejtés megtagadó és elutasító aktus, amellyel azt állítjuk, vagy azt képzeljük, hogy ami volt, az nem létezett, és hogy ami nem történt meg, az valóság volt. Ez a felejtés antiemlékezés.