Gazdaságpolitika [antikvár]

Gerince megtört, deformált. Fedlapja a nyitás mentén repedezett. Utolsó oldalán ceruzás jelölésekkel.
Előszó részlet: Az előszó többek között arra szolgál, hogy a szerző - ha egyáltalán ő írja - megnyerhesse, magához édesgethesse a potenciális olvasókat. Nem a deviancia vezeti másképp "kezemet" e sorokon. Sokkal inkább a belülről fakadó kényszer, ami persze inkább elrettentheti azokat, akik e passzusokat olvassák - remélem nem így lesz - hiszen korábbi előszavakból idézek. Igen. Harmadszor adom közre gyűjteményes kötetben rövid, gazdaságpolitikai tárgyú írásaimat, amelyekről azt hiszem, hogy aktualitásuk mellett időtálló összefüggéseket is hordoznak. A jövő képzeletbeli tükrében persze minden ilyen vállalkozás azzal a kockázattal jár, hogy az írások jelentős része, vagy akár egésze nem csupán a döntéshozók, hanem a téma iránt érdeklődők szemében is elavulttá válik, tévesnek bizonyulnak a bennük leírtak, azaz sorsuk az enyészet lesz. Kockázat nélkül viszont nincs siker. (Persze ez sem igaz, lásd: államkincstár-jegyek - nálunk.) Szóval az első kötet (Gazdaságpolitika: viták, viszályok és vívódások" AULA 1993.) előszavában egyebek mellett a következőket írtam: " A folyamatos rohanás nem hagy időt a figyelmes olvasásra. ... Ugyanakkor előbb-utóbb nagy szükség lesz kitekinteni a cipelt kövek alól, amíg a kövek le nem győznek bennünket" Már rég ki kellett volna tekintenünk, és nem pusztán egy-két pillantásra. Egészen más típusú gondolkodásra is szükség lehet. Ezért is választottam akkor a Republic együttestől lopott mottót: "Azért széles a folyó, mert nagyon hosszú a híd". A második kötet (Gazdaságpolitika. Egyedül nem megy. AULA) előszava így zárult: "Ha a kötetet évek múlva átlapozok...majd úgy gondolják, hogy a szerző sok mindent időben helyesen látott, akkor örülnék. Ha úgy gondolják majd, hogy jórészt tévedtem akkor még jobban." Egyelőre a "még jobban" nem érvényes, és bár örülhetnék, mégsem teszem. A második kötet mottóját Antoine de Rivaroltól kölcsönöztem.