Jövőkutatás [antikvár]

Az emberek tevékenységét (döntéseiket és cselekedeteiket) részben múltbeli tapasztalataik, részben jövőbeni szándékaik vezérlik. A múltból táplálkozó tapasztalatok nem csupán a múlt „termékei", hanem az emlékezet és az előretekintés kölcsönhatására is épülnek. A tevékenységek hajtóerejét azonban a jövő inspirálja. Ahogy K. POPPER, a Brightoni Filozófiai Világkonferencián (1988) igen szemléletesen megfogalmazta: „Nem a hátulról, a múltból jövő rúgások ösztökélnek bennünket, hanem a jövő csábítása és kívánatos lehetőségei vonzanak: ez az, ami alapján az élet - és valójában az egész világ - kibontható." (idézi SLAUGHTER 1991). A jövő tanulmányozására egyéni gyakorlati motivációk késztetnek, de azt történelmi és filozófiai okok is magyarázzák. Jelenlegi diszkontinuus világunkban fokozott érdeklődéssel és figyelemmel tekint mindenki a jövő felé: hová, merre megy a világ, benne Európa, s benne hazánk. Hogyan ismerhetők meg a jövő lehetséges változatai, milyen utak vezethetnek el oda, mikorra lehet megvalósítani egy szebb, kívánatosabb jövőt, milyen döntéseket célszerű hozni és melyeket elkerülni - ezek naponta feltett kérdések. Sokan ősi transzcendentális elképzelésekkel keresik a válaszokat ezekre a kérdésekre (de ők is mindinkább igénylik a valóságra alapozott tudományos ismeretek felhasználását a jövő előrejelzésében). Mind többen vannak ugyanakkor, akik alapvetően tudományos módszerek alkalmazásával remélik a földi jövő előrejelzését. Ebben a helyzetben nemcsak a jövőkutatók felelőssége növekszik meg, hanem az állampolgároké is. Mindennapi döntéseik és cselekedeteik ugyanis szerves részét képezik a jövő formálásának.