Közgazdasági Szemle 1989. július-augusztus [antikvár]

Részlet: Közgazdasági Szemle, XXXVI. évf., 1989. 7—8. sz. (773—786.1.) SOÓS KÁROLY ATTILA Privatizálás, dogmáktól mentes önigazgatás és „tulajdonreform" A radikális gazdasági reform sokak szerint legnyilvánvalóbban szükséges, legsürgetőbb eleme a nagy- és közepes méretű vállalatok minél nagyobb részének részvénytársasággá való átalakítása. A magam részéről azonban úgy vélem: a részvényrendszer nagyon fontos, ám éppen a jövőjét veszélyeztetnénk azzal, ha most erőltetnénk a gyors terjedését. A tulajdonviszonyok átalakításának fő mozzanata ugyanis a privatizálás. Az ehhez képest előre szaladó „részvényesítés", amely államilag létrehozott, kiszámíthatatlan (vagy az eddigi tapasztalatok alapján nagyon is kiszámítható) viselkedésű intézményi részvénytulajdonosok, valamint a vállalatközi „kereszttulajdonosok" jelentős szerepére épül, nagyon hamar frusztrációhoz vezető pótcselekvésnek bizonyulna. Ami pedig a néhány éve bevezetett önigazgatási vállalatformákat illeti, széles körben gyorsan bevezethető, ésszerű megoldás helyettük ma nincs, s ez álláspontjuk újragondolására kellene hogy késztesse azokat a magyar közgazdászokat, akik e formákat — sokszor roppant felületesen —sürgős felszámolásukat követelve bírálják. Ezek a formák kétségtelenül az államszocializmus teremtményei; de felülről vezérelt felszámolásuk ugyancsak államszocialista lépés lenne. Akadályozza-e az önigazgatás a plurális tulajdonrendszer kialakulását? Jelentős tényezője lehet-e egy gazdaság csődbe juttatásának? Sokak szerint igen; s ennek „nyilvánvaló" bizonyítékát a jugoszláv gazdasági válságban jelölik meg. Az ezzel érvelők azonban megfeledkeznek arról, hogy a dogmatikus, átpolitizált önigazgatási rendszer 1970 körüli kampányszerű bevezetését Jugoszláviában éppen az motiválta, hogy az 1965-ös liberalizáló reform nyomán az akkori önigazgatási tulajdonformaspontánfejlődési irányzatai nagyon is a piackonform, privatizá-lódó tulajdonviszonyok szerves kialakulása felé mutattak. Ebből és más megfontolásokból az következik, hogy a párt-állami „tulajdonreformnak" van liberalizáláson alapuló alternatívája. Ebben az alternatívában az önigazgatási tulajdonformák az egyébként valóban sok vonatkozásban csak elvetésre jó status quo-nak fontos, adott helyzetünkben értékes és csak szerves fejlődés során meghaladandó elemei. A szocialista gazdaság eddigi reformjai közül mindeddig a legsikeresebb a szovjet NEP volt, amely a polgárháború és az ennek befejeződése után további hozzávetőlegesen egy évig fenntartott hadikommunizmus pusztításából meglepően gyorsan Soós Károly Attila kandidátus, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa.