Polgári Szemle 2014/1-2. [antikvár]

Magyarország jobban teljesít Főszerkesztői beköszöntő 14 éves koromtól, amikor bekerültem a pápai Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskolába, a közgazdaságtan lényegét mindig abban próbáltam meglelni, hogy a tanultak a gyakorlatban mennyire érvényesíthetőek, mennyire próbálhatóak ki. És főleg mennyire válnak be. A rendszerváltozás idején befejezett Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus Egyetem) azonban már némi kételkedés kerített hatalmába, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy a tervgazdasági rendszer romjain, és a sebezhető, illuzórikus ígéretekkel szédített magyar lakossággal rövid idő alatt sikeres lehet egy neoliberális, nyers piacgazdasági rendszer felépítése. Miért lenne jobb egy szabad versenyes kapitalizmus azoknak, akik évtizedeken át a Kádár-rendszer gazdasági nyugalmában, viszonylag kiszámítható életkörülményei között éltek? Ti. a fiatalabb korosztálynak: az életszínvonal ugyan egyre kevésbé volt fenntartható, de a rendszer Nyugatról rendre hitelekhez jutott, amivel a hetvenes évektől az 1980-as évek végéig megőrizhette hatalmát. Sőt, még a gazdasági rendszerváltozást is kénye-kedve szerint vezényelhette le. Mitől táltosodnának meg a szocialista nagyipar és mezőgazdaság veszteségessé vált zászlóshajói, ha magánkézbe, főleg külföldiek tulajdonába kerülnek? És főleg mi jut ebből a magánosított konstrukcióból és termelési struktúrából vissza a táradalomnak, a szorgalmas munkáskezekbe? Márpedig az egyetemen a tudományos szocializmus szemléletéből átvedlett oktatók pillanatok alatt piaci ismereteket és szemléletet tanítottak. A tanári kar nyers privatizációra és gazdasági versenyszellemre orientáló, sőt azt favorizáló álláspontja markánsan kifejezésre jutott. Országszerte. Ezen lij típusú, neoliberális közgazdasági tanok aztán