Bővebb ismertető
Renaissance a politikában
egyvenkét év óta, amikor Deák Ferenc hazafísága és politikai bölcsesége a kiegyezést megalkotta, a magyar közélet voltaképpen a politikai szemfényvesztők és komédiások arénája volt. A két közjogi párt i a 48-asok és 67-esek, nem voltak őszinték sem egymáshoz, sem önmagukhoz, sem a nemzethez, sem a koronához; s az őszinteségnek ebből a hiányából támadtak azok a ferde helyzetek, állandó súrlódások a monarchia két állama között, amelyek végül, a fogalmak összezavarása következtében, Magyarország mai anarchikus állapotára vezettek.
Állapítsuk meg mindenek előtt azt a tényt, hogy az 1867: XII. trv.-cíkk a jogfolytonosság alapján és erejével visszaállította Magyarország alkotmányát s ez az alkotmány visszaadta Magyarországnak önrendelkezési jogát és állami önállóságát, a sanctío pragmatikában és a 48-as törvényekben fölállított keretek között. Ez volt az a „szabad tér", melyről Deák hirdette, hogy tovább kell folytatnunk rajta az egységes magyar nemzeti jogállam kiépítését, „szem előtt tartván mindig a népjogokat és a törvény előtti egyenlőséget"
E helyett az történt, hogy a 48-as közjogi párt minden rendelkezésére álló eszközzel támadta az alkotmányt. Azt az alkotmányt, amelynek megtartását és megtartátását hitlevéllel biztosította a király, mint olyan kétoldalú szerződést, melyet a nemzet is elfogadott választott képviselőinek többsége által. Jól meg kell érteni azt, hogy az ellenzék, — mely a többi alkotmányos országokban mindenütt a reformtörekvések, a haladásért és fejlődésért küzdő áramlatok exponense, — ez az ellenzék Magyarországon az alkotmányt támadta s ezen támadásaival a szó teljes értelmében gátolta az alkotmányos többséget az egységes magyar nemzeti jogállam kiépítésének nagy munkájában.
Az őszinteség teljes hiánya tehát mind a két pártnál nyilván-
t
Irta:
DIPLOMATA
N
CTFQ
4