Szerződő feleim [antikvár]

Isten hat nap alatt teremtette a világot, a hetediken legyintett - és gebines lett (Vendéglátómondás) Ne lepjen meg senkit az évszám: 1957-ben vitatta meg a Gazdasági Bizottság az állami vendéglátóipar javaslatát a kisebb egységek bérbeadásáról. Főként olyan üzletekről volt szó, melyeket legfeljebb két-három személy, esetleg egy házaspár vezethet. A bérbeadást versenytárgyalás előzte volna meg, ha a kísérlet nem marad pusztán kísérlet. Ám a szerződéses üzemelési forma bevezetésének évében, 1981-ben a mintegy 65 ezer kereskedelmi egységből mindössze száz működött bérleti rendszerben. Azóta licitáló ország lettünk. Napjaink gazdasága tele van üzlethelyiségek árverésével, vendéglátóhelyek átalánydíjcsatáival, ráígérésekkel, tenderekkel, vezetői posztok pályázatok útján való elnyerésének koncepcióütközeteivel. Mi lesz itt? - csapják össze kezüket az aggódva kétkedők, akik nemtelen versengésre gyanakszanak. Mi lesz itt? - kérdik lázas izgalommal a kibicek, és profetikus esélylatolgatásuk nem is annyira a résztvevők pozícióit elemzi, mint inkább arra keres választ, hogy mikor kényszerülnek rá maguk is tudásuk, erejük nyílt összemérésére. Mi lesz itt? - drukkol az ország, abban bízva, hogy kinőttünk a blöffölésből. A licithez szokni kell. A faltörő kos szerepét az 1980-ban megjelent kormányrendelet játszotta, amely lehetővé tette az úgynevezett szerződéses rendszer bevezetését a kereskedelemben és a vendéglátásban. Azóta aranybányákról suttogunk, aránytalan jövedelemkülönbségekről beszélünk, majd megdöbbenünk a forintok hallatán, hogy micsoda dolog ennyit kérni egy tenyérnyi pincéért, lerobbant bisztróért, hogy méltánytalanság a vállalatokat „kiárusítani", miközben feltartott mutatóujjal hang-