Tanulás és felejtés vegyes vállalatokban [antikvár]

A legtöbb kutatónak, aki az elmúlt másfél évtizedben személyesen is átélte a piacgazdasági átmenet megrázkódtatásait, határozott meggyőződése van a külföldi tőke és a külföldről beáramló ismeretek szerepéről a feltörekvő gazdaságokban. A vélemények szakmai körökben is polarizáltak. A közgazdászok túlnyomó része elkerülhetetlennek és hasznosnak tartja a külföldiek szerepét a technológiák megújításában és a piacok fellendítésében, kisebb részük azonban kevésbé pozitívan ítéli meg terjeszkedésüket a gazdaságban.1 Ez utóbbiak a külföldi tőke térnyerését a hazai tudásbázisok leromlásával, a hazai gazdasági szereplőknek a nagy nemzetközi hálózatoktól való egyoldalú függésével társítják. A rendszerváltás küszöbén Szelényi Iván, az Egyesült Államokban élő neves magyar szociológus elvben a piacgazdaság kialakulásának három forgatókönyvét tartotta lehetségesnek Magyarország számára: 1. a nemzeti tulajdonos polgárság kialakulását, 2. a külföldi tőkével összefonódó „függő kapitalizmus" forgatókönyvét és 3. az államkapitalizmus útját, amelyet valaki később találóan „az urambátyám szocializmustól a haverok kapitalizmusáig" ívelő fejlődésvonalként jellemzett {Szelényi [1990]). Nos, a kérdés eldőlt, s hamarabb, mintsem gondoltuk volna. Nem kétséges, hogy ma Magyarországon alapvetően a második forgatókönyv diktálja a gazdasági történéseket.