Tanulmányok az árfolyamelmélet és árfolyampolitika témaköréből [antikvár]

E LŐSZÓ Az 1968-ban bevezetett uj gazdasági mechanizmus előkészítésekor élénk - és néhol éles - vita folyt a belső és külgazdaság kapcsolatát biztosító szabályozók köréről és mértékéről. Egyetértés volt abban, hogy a külgazdasági hatások a megelőző időszakhoz képest erősebben érvényesüljenek mind a belső gazdasági egységek orientálására, mind azok önálló érdekeltségének fokozására. Vitatott volt azonban az alkalmazandó eszközök köre, az eszközök mennyiségi meghatározottsága (mértéke) és különösen az alkalmazható eszközök és a gazdaságpolitikai (és politikai) célok kapcsolata, az eszköz,-cél viszonyok hatásmechanizmusa. 1968 után a nyilvános vita lényegében megszűnt, de nem ugy, hogy valamelyik tábor meggyőzte volna a másikat, vagy kompromisszumra jutottak volna, hanem csak az történt, hogy a vita résztvevői közül mindenki hallgatólagosan fenntartotta eredeti álláspontját: ki azért, mert a gyakorlatban vélni látni igazát, ki pedig azért, mert szubjektív okokban látja a választás kritériumát. A vita folytatódása fontos az elmélet számára, de talán fontosabb lehet a gazdaságpolitikai gyakorlat számára, minthogy az elmúlt évek tapasztalataival gazdagodva a cél-eszköz viszony hatásmechanizmusa könnyebben le-irhatóvá válik, ezáltal a népgazdaság s különösen a külgazdasági kapcsolatok szabályozása még inkább összhangba kerülhet az általános gazdaságpolitikai célokkal. A vita felélénkitését jelentheti a valutaárfolyam több, s a korábbiakhoz képest eltérő sikbeli közelítése. Az egyik nézőpont a valutaárfolyam feltételezett ellentétes funkcióinak - egyensúlyi és a pénz vásárlóérték stabilitását biztosító funkció-vizsgálata. Az egyensúlyi funkció hangsúlyozása a valutaárfolyam magasabb szintjét (vagyis a valuta leértékelését), mig a pénz vásárlóértékének rögzítése az alacsonyabb szintjét (vagyis a valuta felértékelését) igényli. Az ellentmondás - ugy tűnik - csak az egyik oldal rovására oldható fel, azaz ha kimutatható a két funkció egyikének közömbös volta, a másik funkció érvényesítésének akadálya nincs. Konkrétan: ha kimutatható, hogy az árfolyam szintjétől független (vagy legalábbis csekély a kapcsolat) a két reláció és a belföldi árumozgás aránya, akkor a valuta leértékelése helyett a valuta felértékelése mindenkor meglevő lehetőség. S ezt a lehetőséget fel lehet használni más célok elérésére ugy, hogy valuta vásárlóértékének stabilit-tását mint közvetlen célt hangsúlyozzuk.