Üdvözülhetnek-e a gazdagok? [antikvár]

Elöljáróban Hazám egyik költője a szűkebb szülőföldemet úgy írja le, mint egy nagy temetőt, amelyet nem falak határolnak, mert „egy halott sem jön ide koporsóban. Nem földelik el ugyanis, hanem csak kiöntik őket a földre."' A brazil „nordeste"-i („északkeleti") éhezés áldozatai ők. Mennyi halott, rengeteg! Ez a vízió, amelynek idővel egyre jobban tudatára ébredtem, mindörökre meghatározta az életemet és keresztény hitemet. Egy kérdés került figyelmem középpontjába, amelyre bizonyos pillanatokban már reményvesztetten kerestem a választ: „Hogyan lehetséges, hogy ilyen megtörténhet egy keresztény társadalomban?" A keresztény tanításban és a hitéletben való növekedésem mindig, és teljes odaadással ezen a vágányon haladt. A meglelt válaszok vagy félválaszok nem elégítettek ki, így újabb utakat kerestem. A legnagyobb gyötrődés közepette találkoztam Chiara Lubich karizmájával. A tény, hogy rátaláltam az evangéhumi üzenet lényegére a felebarát iránti konkrét szeretetben, a kölcsönös szeretetben. 1 ). Cabral de Meló Neto: Cemiterio pernambucano. In Antología poética. Rio de Janeiro, 1973. p. 190.