Utánam! [antikvár]

BEVEZETŐ Az EMBEREK TÖBBSÉGÉBEN, akikkel nap mint nap találkozom, nincs elég mersz, hogy feltegye „A kérdés"-t. A zömük csak a tévéből ismer, így tudja, hogy két turnusban szolgáltam Afganisztánban a Különleges Erőknél. Mivel először a Channel 4-on szerepeltem a tévében az SAS: Who Dares Wins^ című műsorban, gyakran feltételezik, hogy a Különleges Légi Szolgálat tagja voltam, pedig valójában a Különleges Vízi Szolgálat műveleteiben vettem részt. Katonai szaknyelven szólva én voltam az ék. A feladatom abból állt, hogy egy kis csapat embert eljuttassak a tálibok építményeibe, ahol kiemelt státuszú célpontokat kellett veszélyes bevetések során, „rázós úton letartóztatni". A Különleges Erők műveleteit övező nagyfokú titkosítás miatt ezekről nem beszélhetek. Ellenben nagy általánosságban megválaszolhatom „A kérdés"-t. Megölni valakit olyan érzés, mint finoman pár millimétert hátrahúzni az elsütőbillentyűn megfeszülő ujj unkát. Mint egy tompa pukkanást hallani. Mint azt látni a célkeresztben, ahogy egy ember alakú tárgy elzuhan. Mint azt érezni, hogy a feladat elvégeztetett. Elégedettséggel tölti el az embert. De ezen túl semmilyen érzést nem kelt megölni valakit. Lehet, hogy ezt most sokkolónak találják. Talán még sértőnek is. ' SAS: Aki mer, az nyer - ez egyúttal az SAS jelmondata is. (A ford.)