Váltó- és vásármíves magyar szabók, német szabók és zubbonyosok árszabásai (1626-1820) [antikvár]

Bevezetés A kötet bevezetését ismétléssel kell kezdenem, annak ismétlésével, hogy mi volt ennek a kötetnek az előzménye. Az MTA Néprajzi Kutatóintézetében - a levéltárak munkatársainak segítségével - 1987-ben megkezdődött árszabásgyűjtés' célja az volt, hogy a publikálatlan árszabások közzétételével segítsük az etnográfiai, a művelődéstörténeti, ipartörténeti kutatásokat. Amikor az árszabások első kötete megjelent, még nem reméltük, hogy valóban „sorozatot" indíthatunk, sorszámmal nem, csak közös címmel jeleztük a kötetek összetartozását. A mostani kötet megjelenése után azonban "immár elmondhatjuk, hogy van egy, az árszabásokat mesterségek szerint közreadó sorozatunk, és ez a mostani, a sorozat immár negyedik kötete. Elsőként, 1995-ben a gyapjút feldolgozó és öltözetté formáló textiliparosok árszabásait tettük közzé, amit 1996-ban az építőiparosok árszabásaiból kiadott válogatás követett. 1997-ben a bőrfeldolgozó iparágak közül a szűcsök publikálatlan árszabásaiból adtunk ki egy kötetre valót, a jelen kötet pedig a szabókkal foglalkozik. A szabók céhei a szűcsökéhez hasonlóan a nagy hagyományú és népes céhek közé tartoztak. A 15. és 19. század kőzött jó néhány vegyes céhszervezet tagjai voltak, és ezeken kívül 213 önálló céhükről tudunk. Hogy mikor alakult meg az első hazai szabócéh, nem tudjuk, mindenesetre Nagy Lajos a szász városok szabóinak szabályzatát 1376-ban már megújította.^ A céhek sorozatos alapítása - elsőként a kiváltságos városoké, mint a később is népes és nagyhírű pozsonyi, soproni, egri, kassai, beregszászi céhé - azonban csak a 15. században indult meg. A szabómesterek érdekvédelmére alapított céhek szabályzatai tiltották a kontármunkát, szabályozták a vásárjogot, de a céhek belső életét is: például a munkaidőt, az inasoktatást, legénytartást, a mesterré igazolást, a céh vezetőségének feladatait és nem utolsósorban a remeklés szabályait. A mesterremek készítésére vonatkozó utasítások eleinte általánosságokról szóltak, idővel mind határozottabban írták körül a készítendő darabokat, és határozták meg a remeklés menetét. A 17. században az egyre konkrétabb utasításokat már mintakönyvekben is rögzítették.'^ Az árszabások záradéka nem egyszer a köznép öltözködését szabályozó rendeleteket is tartalmazott. A magyar szabók főleg magyar stílusú férfiruhákat szabtak, varrtak, a váltómíves szabok a társadalom minden rétege számára, méret után, rendelésre dolgoztak, a vásármívesok a tulajdonképpen konfekcionált, több méretben előre elkészített mhákat a közemberek körében, vásárokon árusították. A 18. század elején megjelentek a főleg idegen szabású ruhaféléket készítő német szabók és a vattával bélelt paplanokat, de bélelt ruhaféléket is készítő zubbonyosok. Ebben a században a szabóipar további szakosodását, például a váll