A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Évkönyve 1995 [antikvár]

Fegyverszünet a sajtóban Fegyverszünet a sajtóban A Magyar Újságírók Országos Szövetsége őszi küldöttgyűlésén megválasztott elnökének. Ezért tisztem bevezetni a MÚOSZ évkönyvét. Amúgy „civilben" a Népszava főszerkesztője vagyok, s így talán megbocsátható, ha képtelen vagyok külön elnöki és külön főszerkesztői szemüveggel nézni 1994-et. A szövetségnek hétezer tagja van és kilencvennyolc éve létezik. A MÚOSZ-t 1896-ban alapították. A Népszavát (miként az a fejlécből kiderül) 1873-ban. Az újság is, a szövetség is tehát múlt századi hagyományokat folytat, átvészelt minden kort, minden kormányt, mindenféle rendszerváltást. Csak érdekesség, egyszer már volt - Szaka-sits Árpád személyében - olyan MÚOSZ-el-nök, aki korábban a Népszavát jegyezte főszerkesztőként. Amikor először bízták rám egy lap irányítását, úgy gondoltam, feladatom a karmesteréhez lesz hasonló. Meg kell adni a ritmust, és gondoskodni arról, hogy összhangban szóljon üstdob és hegedű. Mióta hosszabb ideje gyakorlom, tudom, valóban karmesteri munkáról van szó. De egy cirkuszban kell vezényelni, miközben oroszlánok, tigrisek és jegesmedvék kapkodnak az ember bokája után. Mihez hasonlítható az újságíró-szövetség elnöki tiszte? Talán olyan, mint nagy hajón kapitánynak lenni. Lehet, hogy kiderül: hadihajóra kerültem? Remélem, nem. Remélem, túl vagyunk a médiaháborún, a korszakon, amikor országos súlyú politikai erők próbálták kezüket a sajtóra rátenni és a sajtónak védekeznie kellett. Remélem, el lehet tenni a fegyvereket és békésen lehet majd hajózni a lecsendesedő tengereken. Hagyjuk azonban a hasonlatokat. Tény: a magyar újságírók szövetségének most egészen más körülmények között kell működnie, mint a legutóbbi (3 éve tartott) rendkívüli közgyűlés után. Magyarországon stabil polgári demokrácia van. Politikai váltógazdálkodás. Piaci viszonyok. A nyomtatott sajtóban a magánlapok uralkodnak. Az elektronikus médiában még nem úr a magántőke, de megindult a privatizáció. Ebben a magánvilágban egészen más feladatai vannak az újságíró-szö-vetségnek, mint akkor, amikor a párt és az állam irányított, s a költségvetés finanszírozott. Most minden műhely - Soprontól Békéscsabáig - a maga helyi harcait vívja. A tulajdonosok (néha világcégek, néha a lapkiadást menet közben tanuló vállalkozók) és az államilag pénzelt sajtóhoz szokott újságírók minden munkahelyen elszigetelt, ellenőrzés nélküli birkózómeccset folytatnak. Ez érthető, most alakulnak ki a Magyarországra jellemző magánsajtó-viszonyok. A szövetség ebbe a küzdelembe beleavatkozik. Az anarchiában rendet kell teremteni. A sajtó szegény, mert a gazdaság pang. Hirdetés nélkül magánhírlapírás, magánrádió, magántelevízió nem működhet. De néhány lap kivételével mindenki a pénze után fút. A hirdetők erőfölényükkel sokszor visszaélnek. Diktálnak, egészen sajátos - a piacgazdaságban ismeretlen - előnyöket alkudnak ki a kiszolgáltatott médiától. A szövetség megkísérel ezen a területen is közvetíteni a rendezett viszonyok érdekében. Az újságírók szövetségét annak idején hasonló körülmények között hozták létre. 9