Az egyház szentjei [antikvár]

MIÉRT TISZTELJÜK A SZENTEKET? Szent a szó legteljesebb értelmében maga az Isten; azért mondjuk a szentmisében: Szent, szent, szent a seregek Ura, Istene, ö a legtökéletesebb igazság, a legodaadóbb jóság, a legmélyebb titok, a legigazibb szentség. Minden erő, szépség, jóság belőle sugárzik a világra, a lélekre; a szentség is belőle ered, általa valósul meg. Szentnek mondjuk egyrészt azt, ami az Istenhez, az ő tiszteletéhez tartozik; szent az oltár, melyen a szentáldozatot bemutatjuk, szent a kehely, melyben az Úr vére van, szent a templom, mert az Isten háza. Az Isten nemcsak a tárgyakat emeli fel a maga szolgálatának méltóságára, hanem a személyeket is, az embereket is. Ezért szentelik fel a papokat, hogy szentek legyenek az Úr szolgálatában. Nemcsak a papok, hanem a világiak is az Isten szolgálatára vannak hivatva, részesei tágabb értelemben az Úr Jézus királyi papságának. A szent keresztségben minden hívő megkapja a megszentelő kegyelmet, mely által az isteni életnek lesz részesévé a keresztség az eltörölhetetlen szentségi jeggyel mindenkit elkötelez az Isten szolgálatára; ezen szentségi jegy által az Isten az embert a maga tulajdonába fogadja. Ebből értjük meg, miért nevezi az újszövetségi Szentírás, leginkább pedig Szent Pál apostol az összes megkeresztelt híveket szenteknek. Hiszen minden keresztény az Isten fogadott fia, az Úr házanépe; teste is a Szentlélek temploma, fel van szentelve az Úr kegyelmével, hogy az Isten lakozhassék a szívben, őt vallja Urának a hívő elme, az ő utain járjon az egész ember. A keresztség kegyelmét elveszítheti az ember, ha súlyos bűnnel megbántja az Istent; ezzel elveszti azt a szentséget is, mely őt az Isten fogadott fiává avatja. De ha bűnbánattal visszatér az atyai házba és ha mindvégig állhatatos marad, akkor megnyeri az örökséget és a mennyországban együtt uralkodik Krisztussal. A földi élet előkészület az örökkévalóságra; a megszentelő kegyelem, mely az életszentség forrása, csírája, magva az örök Istenbírás boldogságának...