Esztétikai alapfogalmak [antikvár]

Az elmúlt másfél évtized során a marxista-leninista esztétika örvendetesen fejlődött: az 1950-es évek második felében meginduló elméleti viták eredményeként kulcsfogalmai szilárd körvonalakat nyertek, álláspontjai tisztázódtak, s kutatásainak látóhatára korábban sosem tapasztalt mértékben kiszélesedett. A marxista esztétika ma már nemcsak egy-egy jelentősebb művészetelméleti problémát képes megoldani, hanem eredményei összefüggő rendszerré épültek ki, melyben az addig homályban maradt részletkérdések is élesebb megvilágításba kerülhettek.Másfelől viszont közismert tény az is, hogy ezek az elméleti eredmények még nem kamatoznak eléggé kulturális életünk gyakorlatában, s így a pedagógiai gyakorlatban sem. Nyilván oka ennek az is, hogy az esztétika - mint filozófiai tudomány - számos elvont fogalmat, ismeretlen tartalmú szakkifejezést használ, ami az egyébként is bonyolult, nehezen követhető elméleti okfejtések megértését rendkívül megnehezíti. Az említett eredmények viszonylagos újdonsága is magyarázza ezt az elszigeteltséget, hiszen a tudományos vívmányok népszerűsítésének folyamata szükségszerűen mindig rövidebb-hosszabb időt igényel. A szocialista kultúrpolitikának fontos feladata, hogy az elmélet és a gyakorlat minél szorosabb együttműködését valósítsa meg, s elsőrendű célja az is, hogy a marxista esztétika korszerű állásfoglalásai minél hamarabb tükröződjenek a gyakorlati kultúrmunkában, az iskolai oktatásban, a közízlés egészséges fejlődésében. Különösen lényeges ezen a területen is a pedagógiai gyakorlat közvetítő szerepe, hiszen ezáltal alapozódik meg a jövő generációinak esztétikai kultúrája.