Műanyagipari környezetvédelmi lexikon [antikvár]

ajánlás Az ember fejlődésre hivatott. Nagy fokú önteltségre, önelégültségre vallana, ha azt hinnénk, hogy generációnk már megállhat, lefékezhet ebben, vagy netalán vissza is fordíthatja a technika eltúlzott fejlődését. Inkább azt kell kitűznünk, hogy a 21. században azonban életünk minőségének kell gyorsabban fejlődnie, mint a megszerzett, elfogyasztott vagy használat után elhajított termékek mennyiségének. A környezet megőrzése fenntartható fejlődés kulcsa. A még mindig rohamosan fejlődő műanyagiparnak - amely 2000-ben a világon már 180 millió tonna műanyagot termelt -, a környezetvédelemmel való kapcsolatában még nagyon sok tisztázni való maradt, az utóbbi évek bővülő szakirodalmi kínálata után is. A környezetszennyezés, a környezetkárosodás triviális példái között még ma is legtöbbször az utcáinkat elcsúfító fóliahulladék, az eldobott, eltaposott műanyag palack vagy a műanyag hulladékot is elemésztő szemétégető közelében keletkező füstgáz jut az eszünkbe. Kevesen látják e jelenségek mögött a mennyiségi és értékviszonyokat, a valós összetevőket és ezek arányát. A városi hulladéknak például 5%-a műanyag, 15%-a viszont papiros, amit szélkergetett hulladékként ugyanúgy szégyellhetünk, egyebek között az ennek gyártásába befektetett energia elvesztése miatt. Az ötrétegű tejesdoboz papíranyaga földbe temetve ugyanúgy elemészthetetlen, mint a PET-palack vagy az üveghulladék. A papiros és a műanyag hab hulladékként tökéletlenül elégetve ugyanúgy vezethet dioxinképződéshez, mint a NaCl jelenlétében elégetett krumplihéj. Mindezekről az összetevőkről is szól a jelen lexikon. A téma feldolgozásának van egy - szakmai körökben nagy sikert aratott - előzménye. (Farkas F.: A műanyagok és a környezet, Akadémiai Kiadó, Budapest 2000.) A jelen kötet lexikonszerű feldolgozásban adja közre a műanyagok, mint mindennapjaink elengedhetetlen alapanyagának a környezet- és egészségvédelemmel, továbbá az újrafeldolgozással és újrahasznosítással kapcsolatos alapfogalmait, ezek rendszerezett magyarázatát, e fogalmak, anyagok, eljárások főbb összetevőit. A XXI. sz. anyagtudománya vagy akár csomagolástechnikája sem léphet vissza az elmúlt korokba. A hagyományos anyagok: az acél, az üveg, a kerámiák sem termelődnek meg a természetben, azok is művi úton, műszaki eljárásokkal, energiaigényes műveletekben születnek meg, így akár azokat is műanyagoknak nevezhetjük az előállítás tekintetében. A szintetikus polimerek, amelyek a szerkezetükben és tulajdonságaikban a legközelebb állnak a természet élővilágát alkotó fű, fa, élő állat vázából, törzséből, bőréből kialakított szerkezeti anyagainkhoz, éppen ebből következően a leginkább emberközeli anyagok. Az is biztonsággal tudható, hogy előállításuk - amely manapság kevesebb mint 8%-ot fogyaszt a világ kőolajtermeléséből -, a fosszilis nyersanyagok és energiahordozók korszaka után is tartósan biztosítható lesz a természetes polimerek átalakítása útján. A biomassza - amelyből évenként több mint 100 milliárd tonnányi mennyiség újratermelődik a világ őserdeiben, mezőgazdaságában és állattenyésztésében -, még sokáig biztosítani tudja e termék 0,1%-ának nagyságrendéjében az évi 2-300 millió tonna körüli műanyag termék alapanyagát, ha a gazdaságosság és a környezetvédelem ezt indokolja. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a műanyag 1 euró/kg körüli árszínvonala, vagyis meglepő olcsósága éppen az energiakímélő alapanyaggyártásból és az alacsony hőmérsékletű feldolgozásból ered. Ez az energiatakarékosság a környezet megóvásának másik kulcskérdése. E lexikon minden bizonnyal jól szolgálja majd a környezetgazdálkodás, az anyagtudomány, a törvényhozás és az oktatás ügyét egyaránt. Budapest, 2001. november 20. Prof. Czvikovszky Tibor, a kémia tudomány doktora, műgyetemi tanár