A dehkánok földjén [antikvár]

Részlet a könyvből: A kolhóz Üzbekisztánban, a taskeni terület jangi-juli kerületében, „országhatáron" fekszik; tőle öt kilométerre északra húzódik el az üzbég-kazáh „határ". Jangi-Julból, a kerület székhelyéről: ide tizennégy kilométer az út - amely azonban csak Suraliszájszk faluig műút. Innen a kolhozig csak szekérnyomok vájtak maguknak utat. Később a szekérnyomokat árkokkal szegték be, arra számítva, hogy az „úttestet" majd feltöltik, megkavicsozzák, lehengerelik, de - közbejött a háború s maradt az út, amilyen volt Ez a négykilométeres útszakasz sok verejtéket okozott már a kolhoznak, de majd a háború után rendbejön ez is... A kolhózbeliek, ha be-bemennek Jangi-Julba és nézik a Szamarkandi-utca nyüzsgő forgalmát, bólintanak és fogadkoznak: ilyen lesz a mi utunk. A kolhoztól Suraliszájszkon és Jangi-Julon keresztül Taskentig negyvenkilométeres aszfaltúton egyenesen élvezet lesz kocsikázni. Lesz! És lesz telefon is. Mert most még az sincsen. Posta sincsen. Az is lesz! A háború után. És a háború után önálló faluvá akar alakulni a kolhoz. Ma még közigazgatásilag Suraliszájszkhoz tartozik. Az első lépést már két évvel ezelőtt megtette függetlensége felé: önálló iskolát létesített. Hétosztályos, párhuzamos osztályokkal, amelyekben külön tanulnak a kazáh és külön az üzbég gyerekek. A kazáh és üzbég nyelvnek egyforma uralkodó szerepe van itt. Néhány iskolaköteles tatár és orosz gyerek is van a kolhozban. Ezek szabadon választhatnak, üzbég vagy kazáh iskolába akarnak-e járni, vagy... átmehetnek Suraliszájszkba. Ott orosz az iskola, mert Suraliszájszk... orosz.