A magyar jobbágyság története [antikvár]

Amikor új és javított kiadásban ismét az olvasóközönség kezébe kerül Acsády Ignácnak, a legtöbbet szenvedett magyar néprétégről, a magyar történelem névtelen hőseiről szóló könyve, nem azért vállalkoztam előszó írására, hogy értékelést adjak a mű irodalmi és történettudományi sajátságairól - előszónak egyébként sem feladata a kritikai vizsgálódás -, hanem azért, hogy ezt az alkalmat is felhasználjam az új magyar életszemlélet egyes vonásainak kiemelésére. A század végén készült könyv maradandó értékei mellett eléggé bizonyságot tesz már maga az a tény is, hogy olyan irodalmi vállalat rendezi új kiadását, amely elsőrendű feladatának tekinti a társadalmi igazság új megközelítésére törekvő mai szellemi élet megfelelő tájékoztatását és építését. A mai olvasó számára méltán kelti ez a könyv az első meglepetést azzal, hogy nem új. Évtizedekkel ezelőtt jelent meg első ízben olyan irodalmi korban, amikor az élen járó s a közéletre hatást gyakorló történettudomány a mult ismertetésénél fő feladatának, történelmi eseményeknek s ezekben az uralkodó osztályok szerepének „hű és tárgyilagos" leírását tekintette. Ez a könyv tehát már akkor is volt, itt élt közöttünk, de több visszautasításban részesült mint elfogadásban s szívesebben mentek cl mellette figyelmetlenül, mint adatait és szemléletét észrevéve. Ez ismét azt tárja elénk, hogy a régi világ mélyén elszigetelve és elnyomva, a maga legigazibb lényege tekintetében pedig egyenesen illegalitásban élt egy emberibb és szociálisabb világ, amely ma felszabadultan és egyre nagyobb erőre kapva„ tör fel és keres érvényesülést. Ennek a rejtett Magyarországnak volt óvatos és csendes megnyilatkozása Acsády Ignác munkája.