Agrártörténeti Szemle 2004-2005/1-4. [antikvár]

NEMETH GYÖRGY SOLÓN FÖLDREFORMJÁRÓL AZ ADÓSSÁGI SZOLGÁLAT Az Aristotelés neve alatt fennmaradt Athéni állam a következő szavakkal írja le a Solón reformja, a seisachtheia előtti Athén társadalmi viszonyait (2, 1-2): „Ezek után az előkelők és a tömeg között hosszú ideig tartó viszály ütött ki. 2. Államszervezetük ti. minden egyéb tekintetben is oligarchikus volt, kivált pedig abban, hogy a szegények gyerekestől, asszonyostól a gazdagoknak szolgáltak. Felütéseknek és hektémorosoknak (hatodosoknak) nevezték őket. Ezért a bérért művelték meg ugyanis a gazdagok földjét (az egész föld ti. kevesek kezén volt), s ha a bért nem fizették meg, mind magukat, mind gyermekeiket rabszolgaságba lehetett hurcolni; az adósságokért pedig mindnyájuknak személyükkel kellett felelniök egészen Solón idejéig." A solóni reform lényegét pedig az alábbiakban látta ugyanez a forrás (6, 1): „Miután Solón teljhatalmat kapott, a népet egyszer s mindenkorra felszabadította, megtiltva az adósrabszolgaságot, törvényeket hozott és mind a magánosokkal, mind az állammal szemben fennálló adósságokat eltörölte, amit seisachtheiának (teherle-rázásnak) neveznek, mert így mintegy lerázták terhüket." Az idézett szövegekből néhány dolog nyilvánvalónak látszik. A hektémoros nem lehet rabszolga (dulos), mert akkor nem jelentene számára veszélyt az, hogy eladhatják rabszolgának. De szabad polgár sem lehet, mert szabad polgárt rabszolgának eladni a görög jog szerint halálos bűn volt.' Polgárt külföldre eladni éppen ezért különösen lehetetlen volt, így kérdéses, kiket vásárolt vissza Solón a seichachtheia bevezetésekor. Az szintén valószínű, hogy Solón nem számolta fel az „adóssági szolgálatot" (amelyet Athénban vagy théseknek, vagy pelatéseknek, Gortynban katakeime-nosnak nevezett adósok teljesítettek), mivel az adóssági szolgálat (théteia) forrásaink tanúsága szerint a Kr. e. V/IV. században is fennállt Athénban.^ Menandros a 1 Xenophón: Emlékeim Sókratésról. 1, 2, 62. Garlan (1982, 59) hangsúlyozza, hogy Athénban (Solón után bizonyosan) csak két esetben lehetett szabad embert megfosztani szabadságától és rabszolgának eladni. Az egyik, ha egy lány elveszítette erényét, a másik az újszülött, akit a család nem akart megtartani. Őket apjuk eladhatta. Az egyetlen példa, ami ennek a szabálynak ellentmondhatna, Démosthenés Nikostratos elleni beszédének 11. fejezete. Ott idézik a törvényt, hogy ha egy polgárt egy másik kivált a hadifogságból, és a volt fogoly nem törleszti le kiváltójának a váltságdíjat, annak tulajdonába kerül. Ebben az esetben azonban, hangsúlyozza Garlan, nem athéni vette el egy athéni szabadságát, hanem egy idegen hatalom, vö.: 102-108. 2 //orm 2002, 419.