Állattenyésztés és takarmányozás 1989/5. [antikvár]

A termelőszövetkezetek szarvasmarhatartásának problémái a 80-as években* Csath András Örömmel olvastam a folyóirat 1989/1. számában tett szerkesztőbizottsági bejelentést, mely szerint új rovatot indítanak és abban az állattenyésztés-takarmányozás időszerű problémáival, azok feltárásával és megoldási lehetőségeivel foglalkoznak. Annál is inkább meglepett az 1989/2. számban tett rövid szerkesztői megállapítás, hogy egyes felkért ,,prominens" szakemberek nem vállalkoztak ilyen tanulmányokcikkek megírására. Engem nem kértek fel (nem is vagyok prominens), mégis megpróbálkozom egy ilyen értelmű probléma feltárásával, mely véleményem szerint ebbe a rovatba kívánkozik. Az 1989. évi 2. számban közölt három cikk szerzőjével, azok megállapításaival teljes egészében egyetértek. Egyetlen kifogásom mindhárom cikkel kapcsolatban, hogy kevés konkrétumot tartalmaznak, nagyon sok az elméleti megállapítás. Az Ö általuk tett nyilatkozás szellemében próbálok konkrétabban reagálni egy-két megállapításukra és azokat a rendelkezésemre álló adatokkal alá is támasztom. Valóban kevés a kellő közgazdasági ismerettel és főleg ilyen érdeklődéssel rendelkező szakember az állattenyésztők között, pedig a főiskolai és egyetemi képzésben ezt kellő súllyal oktatják. Ennek ellenére az állattenyésztők 90%-a nem tudja és nem is érdekli, hogy miért annyi pl. a gazdasági általános költség, mint amennyi és ami olyan rohamosan növeli a termelési költséget évről-évre, mint ahogyan egyetlen más költségtényező sem teszi. Erre majd példát is szemléltetek a későbbiekben. Mi ennek az oka? Nemcsak a szemlélet hiánya, hanem a mindennapi kemény küzdelem, amellyel állattenyésztőinknek a gyakorlatban meg kell küzdeniök. Nem megfelelő takarmány minőség, elhanyagolt, rossz műszaki állapotban levő, elavult technikai felszereltségű épületek és telepek üzemeltetése, az azokban jelentkező napi problémák megoldása úgy, hogy a termelésben ne legyen fennakadás. Vitatkozni a monopolhelyzetben levő felvásárló szervekkel a késztermék minősítésével kapcsolatban stb. Amikor mindezeket megoldotta, már nincs ideje, sem energiája arra, hogy „házon belül" még a főkönyvelővel is vitatkozzék a gazdasági általános költség felosztásán, pedig ez nagyon sok esetben hasznos lenne, mert tapasztalatom szerint itt a főkönyvelők teljesen szabadon, saját elhatározásuk szerint és kellő „ügyességgel" tevékenykednek. Ugyancsak nagyon helyénvaló a másik megállapítás is: „ az üzemi szakemberek részéről nem vonzó üzemág az állattenyésztés". Ennek okát az előzőeken túlmenően ¦Tudatosan írtam szarvasmarhatartást és nem tenyésztést